VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

A ZENE VILÁGNAPJA - BEING ALIVE

Stephen Sondheim első nagy szakmai sikerét a Company-vel aratta. Az 1970-ben bemutatott musicalért kapta első két Tony-díját. (Ebben az évadban ugyanis külön díjazták a dalszöveget és a zenét, a Company dalaival Sondheim mindkét kategóriában nyerni tudott.) Talán ez is sejteti, hogy a musical tele van jobbnál jobb dalokkal, melyek közül nehéz egyet kiválasztani. Ezúttal a katartikus utolsó dal, a Being Alive lett a befutó.

Sondheim átveszi első két Tony-díját

Amikor az ember Sondheim-dalról készül írni, mindig van egy olyan érzése, hogy rosszat tesz azzal, ha a musicalből kiragadja a dalt. Még akkor is, ha az a nemes cél lebeg a szeme előtt, hogy hátha ennek hatására lesz, aki kedvet kap az egész mű meghallgatásához. Sondheimnél ugyanis a dal általában máshogy, hatványozott hatással működik a darab kontextusában. Tehát bármilyen részletesen, bármekkora rajongással, videók tömkelegének megmutatásával helyezzük az adott dalt a középpontba, értékeit nem tudjuk teljeskörűen bemutatni. Vagy ahogy épp a Being Alive-val kapcsolatban fogalmazott a dalt számtalanszor előadó Raúl Esparza: "Kontextusból kiragadva a Being Alive egy híres Sondheim-sláger. A darabban viszont összetöri a szíved." A hosszúra sikerült bevezetővel arra szerettem volna rávenni a kedves Olvasót, hogy ha a dal tetszett, ha nem idegenkedik Sondheim világától, és ha angoltudása engedi, egyszer tapasztalja meg, milyen úgy meghallgatni a Being Alive-ot, hogy előtte átéli a teljes előadást.

A Company az egyik első történet nélküli musical, avagy koncepció-musical. Az egymáshoz lazán kapcsolódó, időrendtől függetlenül egymás mögé rakott jeleneteket a főhős, Robert személye kapcsolja össze. Az ő baráti társaságának tagjait ismerhetjük meg: öt házaspárt és az agglegény Robert három barátnőjét. A cselekmény tulajdonképpen Robert fejében játszódik, barátait, kapcsolataik alakulását az ő szemszögéből ismerhetjük meg. Az emlékek, képek Robert 35. születésnapjának apropóján jelennek meg ismét. A főhős egészen az utolsó pillanatig inkább csak passzív szemlélője a körülötte zajló eseményeknek. A baráti társaság középpontja, aki képtelen elköteleződni, barátnőiben nem talál igazi társra, és kritikusan szemléli házas barátai kapcsolati problémáit. A passzivitásból való kitörés, a katarzis, a valódi társ utáni vágy kifejezésének pillanata az előadás végén a Being Alive című dal.

A fenti leírás alapján bizonyára meglepő, hogy a Company műfaji megjelölése musicalkomédia. A legtöbb produkcióban meg is valósul Sondheim eredeti szándéka: a néző az előadás alatt harsányan nevessen, majd amikor haza ért, képtelen legyen elaludni. A kritikusok is szélsőségesen jellemezték musicalt. "A kritikai reakció legnagyobb része az orgazmussal volt határos. Az volt az érzésük, hogy amit láttak, az annyira új volt koncepciójában és kivitelezésében, hogy semmivel sem lehet összehasonlítani." (Miklós Tibor) A kritikusok kiemelték a szerzők bátorságát, mivel a jólszituált New York-i középosztálynak (azaz az akkori tipikus Broadway-közönségnek) tükröt mertek tartani. Avagy az egyik kritikust idézve: "A Company belebámul a jelenkori társadalom szemébe, aztán beleköp."

A Being Alive Robert nagy dala az előadás végén. Sondheim ezzel a szereppel meglehetősen közel került annak a tervének a megvalósításához, hogy írjon egy olyan főhőst, akinek egyetlen szólója van csak az egész előadásban: a legvégén. Végül Robert összesen 3 dalt kapott, de ebből az egyetlen, amiben őszintén kitárulkozik, a darab végi Being Alive.

A másik két dal (Someone Is Waiting, Marry Me a Little) az alkudozásról szól. Az egyikben Robert az ideális társat próbálja "összegyúrni" nőismerőseiból ("Cool as Sarah, Easy and loving as Susan (...) Warm as Susan, Frantic and touching as Amy (...) A Susan sort of Sarah, A Jennyish Joanne."). A másikban a kapcsolatuk iránt támaszt feltételeket: lényegében olyan dolgokra vágyik, amelyek csak egy felszínes kapcsolatban lehetnek reális elvárások. ("We'll look not too deep, We'll go not too far. We won't have to give up a thing, We'll stay who we are. Right? Okay then, I'm Ready.") A két dal szövege végig bizonytalanságot sugall, egymásnak ellentmondó gondolatokat tartalmaz, ami azt jelzi hogy Robertnek tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy mit is szeretne.
A darab végén pedig ott van az ellentmondást nem tűrő, határozott, végre komolyan vehető önvallomás, a Being Alive. Ami szintén kissé bizonytalanul indul, hiszen először még csak általánosan fogalmaz: "Someone to need you too much, Someone to know you too well" Majd Amy szavai ("Fújd el a gyertyákat! KÍVÁNJ valamit! Kívánj VALAMIT!") és egy hangnemváltás után Robert már egyes szám első személyben folytatja:

Somebody, need me too much,
Somebody, know me too well,
Somebody, pull me up short
And put me through hell
And give me support
For being alive,
Make me alive.

Hogy milyen fontos szerepe van a végkicsengés szempontjából ennek a dalnak, az a bostoni előbemutató során vált világossá. Ekkor még a Being Alive-hoz képest lehangoló Happily Ever After című dal szerepelt az előadás végén, mely arról szólt, hogy a házasság bármi áron elkerülendő. Hal Prince rendező szavaival: "A legkeserűbb, legboldogtalanabb dal volt, amit valaha írtak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mennyire megsemmisítő, amíg nem láttuk a közönséggel együtt." Új dalt kellett tehát írni, így született meg a Being Alive. Összehasonlításképp egy-egy versszak a két változatból:

Happily Ever After / Being Alive

Someone to hold you too close / Someone to hold you too close
Someone to hurt you too deep / Someone to hurt you too deep
Someone to bore you to death / Someone to sit in your chair
Happily ever after / To ruin your sleep, to make you aware of being alive

Sondheim - legalábbis Meryle Secrest 1999-ben megjelent életrajzi könyve szerint - a Happily Ever Aftert tartja a Company egyetlen logikus befejezésének. Bár elismeri, hogy egyetlenegyszer látta úgy előadva a Being Alive-ot, hogy úgy érezte, ez a lezárás is jól működik, és meghatotta a dal.

A Broadway-premieren Robert szerepét Dean Jones alakította, aki - ironikus módon éppen válása miatt - hamarosan kiszállt az előadásból, és Larry Kert vette át tőle és vitte sikerre a főszerepet. (Az eredeti szereposztás említésekor nem feledkezhetünk meg a Joanne-t alakító páratlan Elaine Stritch-ről sem. A Ladies Who Lunch című dalt Sondheim kifejezetten neki írta, és az ő előadásában vált a Sondheim-életmű egyik ikonikus darabjává.)

A Being Alive stúdiófelvétele Dean Jones-szal:

Being Alive Larry Kerttel:

Londonban Hal Prince eredeti rendezésében, Larry Kert főszereplésével debütált a musical. A londoni felújítások közül kiemelkedik a Sam Mendes által rendezett 1995-ös előadás, melyben Adrian Lester személyében először alakította afroamerikai színész Robert szerepét.

Az emlékezetes Company-előadások és az emlékezetes Robertek sorából nem maradhat ki a 2002-es, többhónapos washingtoni Sondheim-ünnep előadása sem, ahol a Company főszerepét John Barrowman alakította.


A jelentősebb bemutatók közül a 2006-os Broadway-felújítás volt az, ami a leginkább megosztotta a musical rajongóit. John Doyle rendezésében a színészek egyben a zenei kíséretet is szolgáltatták. A minimalista hangszerelés és látványvilág mellé a korábbi produkciókban megszokottnál erőteljesebb, sötétebb, kevésbé "jólfésülten" és kidolgozottan éneklő Robertet kapott a közönség. A mondanivaló is közvetlenebbül jutott el a befogadóhoz, itt szó sem volt arról, hogy "csak" odahaza érte volna utol a nézőt a darab üzenete. A "színész-zenész" koncepció Robertnek a Being Alive-ban megnyilvánuló változását is közvetlenebbül mutatja meg: ez az egyetlen alkalom az előadás során, amikor Robert is a barátok által alkotott zenekar tagjává válik, amikor leül a zongorához, és kíséri saját magát a dal első néhány versszakában. Feladja a kívülálló megfigyelő szerepét, és aktív, cselekvő személlyé válik.
A Raúl Esparza főszereplésével bemutatott előadásról hivatalos videófelvétel is készült, amely megvásárolható dvd-n.

2011-ben sztár-szereposztással, koncertszerű változatban is bemutatták a Company-t. Robertet Neil Patrick Harris, Joanne-t Patti LuPone alakította. Ez a változat szintén megjelent dvd-n.

A dal nem csak az előadás részeként, hanem attól függetlenül is megállja a helyét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy dívák egész sora előszeretettel énekli koncerteken, albumokon Sondheim dalát.

Bernadette Peters

Patti LuPone

Barbra Streisand

Julie Andrews

A végére jöjjön egy kis csemege a darab rajongóinak: két paródia a Forbidden Broadway társulatától. Az elsőben a humor céltáblája Patti LuPone, a feldolgozott dal pedig a Being Alive. A második a 2006-os Broadway-felújítást és a főszereplőt, Raúl Esparzát figurázza ki.

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak