VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

AZ ELSŐ NŐ - PRIMADONNÁK OPERETT GÁLA A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN

Három legendás művésznő, három európai nagyváros és az operett-irodalom legnagyobb slágerei – a Miskolci Nemzeti Színház november 13-án mutatta be nagyszabású operett gáláját, a Primadonnákat.

A november 13-i dátum nem csak azért különleges, mert a Miskolci Nemzeti Színházban ezen a napon mutatták be a Primadonnák című gálaestet Dániel Gábor rendezésében, hanem azért is, mert napra pontosan száz éve lett volna A Csárdáskirálynő bécsi premiere a Johann Strauss Színházban, azonban ez betegség miatt tizenhetedikére tolódott.

A Primadonnák bemutatóján szinte minden korosztály képviseltetette magát, ami nem meglepő. Az operett reneszánszát éli, immár a fiatalok érdeklődését is felkelti, ugyanakkor mindenkinek mást mond. Mindenesetre egy biztos: érzelmes, mulatságos, szenvedélyes műfaj, melynek központi alakja a nő.

A magyar operett-történelem három leghíresebb primadonnája kétségtelenül Blaha Lujza, Fedák Sári és Honthy Hanna volt, a műfaj fővárosai pedig Bécs, Párizs és Budapest. A gála ezen tengelyek köré épült. A gálát Eperjesi Erika indította Marica belépőjével a Marica Grófnőből, ezután Seres Ildikó jött a Cigányszerelem híres slágerével, a Messze a nagy erdővel. Az est konferansziéja a színház művésze Fandl Ferenc volt, aki operett-történeti érdekességekkel színesítette a gálát.

Fotó: Vajda János

Az első főváros Bécs, ahol Strauss A denevér c. operettjéből a Pepi-Joseph duettet hallhatta a közönség Simonfi Adrienn és Kriston Milán előadásából, majd Herczenik Anna énekelt A mosoly országából, amit Varga Andrea és Csevernák Vilmos Luxemburg grófja részlete követett. A zenekedvelő bécsiek feloldozást vártak (és még ma is azt várnak) az operettől, ez lehet az oka annak, hogy a műfaj az évek során keveset változott.

Strauss Varázskeringője után Párizs következett. A víg özvegy - bár idén már nincs műsoron - Miskolcon az előző évad nagysikerű előadása volt. Szokás mondani, hogy a zenés színház műfajai az opera, az operett és Lehár, a világon pedig valahol szinte minden percben felcsendülnek a híres szerző dallamai. A víg özvegy blokk a gála egyik legnagyszabásúbb része volt, melyet táncosok és grisettek tettek látványossá. Közreműködött a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, énekkara és a Kozma Attila koreográfiáját táncoló a Miskolci Balett, Glavári Hanna szerepében pedig a teátrum mindhárom primadonnája, Seres lldikó, Eperjesi Erika és Herczenik Anna is színre lépett.

Végül, de nem utolsó sorban a műfaj harmadik fővárosába, Budapestre kalauzolták a nézőt a teátrum művészei. És ha magyar operettről esik szó, akkor mi más lehetne a középpontban, mint A Csárdáskirálynő. Szilvia belépője után sorra csendültek fel Kálmán Imre örökzöldjének slágerei: Emlékszel még?, Te rongyos élet, Jajj, cica, Az asszony összetör, és a finálé, a Húzzad csak ki világos virradatig.

Az est kitörő sikere rámutatott, hogy az operett ma is élő műfaj, a nagyszerű alakítások és a fent említett slágerek pedig garanciát jelentenek egy kellemes estére. A Primadonnák legközelebb december 20-án és 31-én látható a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínházában.

 

Halasi Vivien