VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

CSAK A SZERELMET SZÍTANI - AZ ÖRDÖG A KARINTHY SZÍNHÁZBAN

Molnár Ferenc 1907-es, önéletrajzi vonatkozásoktól sem mentes társasági vígjátéka debütált a Karinthy Színházban november 15-én. Az ördög aforizmáktól hemzsegő, kérlelhetetlenül őszinte előadás nagyszerű alakításokkal.
 
Jolán egy gazdag üzletember felesége, aki szegény sorból került az Andrássy úti paloták csillogó világába. János, aki hasonlóan ágrólszakadt múltat tudhat maga mögött, szintén feljebb jutott a társadalmi ranglétrán művészete által. A férfi és nő egykor szerelmesek voltak egymásba, de nem a szívükre, hanem az eszükre hallgattak – alapvetően ennek a racionalitásnak köszönhető jelenlegi kényelmes életük. Hat év elteltével már mint úrinő és elismert művész kénytelenek újra szembenézni megtagadott érzelmeikkel, mikor a gazdag férj megrendeli Jánostól felesége portréját. Az elfojtás talán működne is tovább, hiszen a jólét nagy úr, amiben - akárcsak a jó lelkiismeret langymelegében - szívesen elüldögél az ember...Azonban ebbe a labilis helyzetbe érkezik a semmiből a meglehetősen prózai Dr. Kovács nevet viselő Ördög, és mélyreható aknamunkába kezd, hogy bebizonyítsa: a hideg fej nem óv meg semmitől, ha az ember vágyait istenigazából próbára teszik. Természetesen a szabad akarat tábláján nem két figurával sakkozik a sötéttel játszó nagymester: jelen van még a gyanakvó férj, a festőbe reménytelenül szerelmes modell, valamint János reménybeli menyasszonya is.
 
Az Ördög karakterét amolyan polgári szalonba cseppent modern Mephistónak álmodta meg Molnár Ferenc. Az ősbemutatót követően Kosztolányi Dezső következőképp fogalmazott a Budapesti Naplóban a címszerepről: "Az ördög tehát ma is él, de ábrázatja nem ijesztő, sötét köpenyét, bizarr süvegét, spádéját sutba vetette, modora hideg és előkelő, igazi comme il faut ember, akinek kitárulnak a szalonok aranyos ajtai, s piruló hölgyek, szerelmes urak gyónnak neki. Kissé megviselte a hatezer év, de azért eleven és fiatal; letett bűvészkedő hajlamairól, nem gyújt lángokat a kupa szélén, a száraz asztalból nem csapol bort, csak a szerelmet szítja, csak a vágyak örök forrását buzogtatja."

Balikó Tamás megformálásában valóban nem félelmetes, sátáni alak jelenik meg a deszkákon, hanem az összes manipulációjával és kínos vesébe látásával együtt egy – tisztes távolból – igencsak szórakoztató figura, aki sorra ontja magából a szellemesebbnél szellemesebb igazságokat, amiket a néző csak titokban gondol, esetleg be se mer vallani magának. Ugyanakkor határozottan emberi vonásokkal rendelkezik: szinte élvezettel jön például zavarba, amikor az általa addig marionettként irányított emberek egyike felveszi a kesztyűt és egy pillanatig nem szenvedő alanya az „ördögi” játéknak, hanem partner abban. Balikó Ördöge egyszerűen mesteri: hely és idő felett áll, alakja valójában ugyanannyira beillene egy Woody Allen filmbe, mint a múlt század eleji polgári miliőbe. Sziporkázóan humoros és cinikusan találó, annyira helyén van minden rezdülése, hangsúlya, hogy képtelenség nem a hatása alá kerülni.
 
 
Gubás Gabi számára nem újdonság Jolán karaktere, hisz idestova egy évtizede egy másik teátrum deszkáin már játszotta a szerepet, de mostani alakítása mélyebb, cizelláltabb, gyökeresen más asszonyt formál. Egy kifinomult, rafinált, bevállalós, végletek közt őrlődve is erős, ízig-vérig nőt, akit nézve nem nehéz elképzelni, hogy fogva tartsa egy férfi fantáziáját egyetlen csókkal hét éven keresztül. Metamorfózisa, ahogy a tagadás és elfojtás rétegeit egyre hámozza róla az Ördög, egyszerre félelmetes és felszabadító.  Szabó P. Szilveszter az előadás meglepetésembere. A közönség közel két évtizede zenés színházban láthatja, a meglepetés mégsem az, hogy most új oldalát mutatja meg egy prózai szerepben, hanem hogy nem tűnik idegennek ebben a környezetben. Bizonyos tekintetben színészi adottságai inkább predesztinálnák ilyen közegben való játékra, hisz a Karinthy Színház szűk terében és a zenei keretek közül kiszabadulva jóval erőteljesebben érvényesülnek. Rendkívül kifejező mimikája okán János csendjei, hallgatása szinte beszédesebbek, mint kimondott szavai, mivel hajszálpontosan tükrözik, mi is zajlik a festő belső világában. A szerelmi háromszög harmadik csúcsát, a férjet alakító Schlanger András nem kap sok lehetőséget a brillírozásra, de maximálisan kihasználja a szerepében rejlő lehetőségeket. Alfrédja nem annyira naiv, mint amilyennek hinni szeretnék: szemvillanásai, lopott nézései egy gyanakvó és taktikus férfit mutatnak, aki kapcsolatában is „hosszra játszik”.
 
Selyem Cinka egyértelműen a darab legtragikusabb alakja: a János iránti viszonzatlan szerelmétől szabadulni próbáló, mégis újra és újra a „szívét fájatni” visszajáró modell figuráját olyan érzékenységgel és intelligenciával eleveníti meg Balázs Andrea, hogy együttérzést vált ki, nem lenéző sajnálatot, ami pedig egy kevésbé helyén lévő szerepformálásnál benne lenne a pakliban. Az előadás margójára az is odakívánkozik, hogy a saját bevallása szerint butácska Cinka mártírom világunkban bizony inspiráció lehetne sokak számára: ha áldozatául is esünk saját szívünknek, ez nem jogosít fel arra, hogy áldozatok maradjunk. Balázsovits Edit rendkívül szerethető a porcelánlelkét pikírt sündisznó-modor mögé rejtő „Szemtelen” Elzaként, nem mellesleg iskolapéldája annak, hogy az egyre teret hódító téveszmével ellentétben a színészi tehetség a perdöntő, nem pedig a személyi iratokban szereplő születési dátum. Kissé önbizalomhiányos és szertelen, női szárnyait próbálgató fruskája nincs híján a józan észnek és bátorságnak, találkozása az Ördöggel - bár elsőre sorscsapásnak tűnhet - leginkább jótétemény. Cinka és Elza harmadik felvonásbeli közös jelenete a brutalitás határát súroló igazságok sora öncsalásról, önfeladásról, önbecsülésről. A rendezői jóizlés és a művésznők mértékletessége jóvoltából viszont sohamég és sohamár diskurzusa nem válik sem melodramatikussá, sem sulykolóvá.
 
 
Nem mehetünk el szó nélkül Horesnyi Balázs díszletei mellett sem, melyek szemet gyönyörködtetőek, a műterem ördögtermő varázsfotelje pedig kifejezetten ötletes megoldás. "Vájtszeműek" előnyben: a díszlettervező apró kikacsintásként nem átallotta elrejteni Franz von Stuck Bűn című festményét sem a Száki-portfólióban, ami rögtön az első jelenetben a nézőre mosolyog, mintegy elővetítve a dolgok későbbi alakulását.
 
A rendezés szintén Balikó Tamást dicséri, aki – immár harmadszorra – feszes tempójú, sallangoktól mentes előadást állított színpadra, lélekbe mászó alakításokkal, szinte patikamérlegen porciózva a humort és a mélyebb tartalmakat. Kezei között Molnár klasszikusa ma is szellemes, friss és aktuális, sem a modernizálástól mentes nyelvezet, sem a korhű környezet nem áll a mai néző befogadásának útjába. A darab valódi örökzöldként  nevettet, tanít és hívja introspekcióra az arra hajlandókat. Akárhogy is nézzük: ezzel az ördöggel bizony érdemes cimborálni!
 
 
Buchmann-Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak