VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

ÍGY KÉSZÜLT AZ OPERAHÁZ FANTOMJA - 1. RÉSZ

„Biztos vagyok benne, hogy nem lesz még egy ilyen sikeres darabom.”
(Webber)
 
Andrew Lloyd Webber mára már klasszikusnak számító musicalét rövid preview-sorozat után 1986. október 9-én mutatták be Londonban a Her Majesty’s Színházban. Az előadás azóta is töretlen sikerrel fut a West Enden, és az 1985-ben bemutatott Nyomorultak mögött az örökranglista második helyén áll. A Fantom 1988 januárjában került át a Broadway-re, ahol  egyedülálló sorozatot tudhat magáénak, hiszen immár huszonkettedik éve van műsoron. A musical 2 Olivier-, 7 Tony- és 7 Drama Desk díjat nyert, több mint 120 városban játszották világszerte, és az 5 milliárd dollárt meghaladó bevételével az Operaház Fantomja a világ legjövedelmezőbb szórakoztatóipari terméke.

Webber régi álma vált valóra azzal, hogy megírta a történet folytatását. A hamarosan bemutatásra kerülő Love Never Dies-nak köszönhetően az Operaház Fantomja is újból az érdeklődés középpontjába került. Sokan próbálták már megfejteni a musical elképesztő sikerének titkát. Írásunkban a BBC 2004-es, Behind the Mask című dokumentumfilmje alapján követjük végig a Fantom útját Webber dolgozószobájától a világhírig.
 

Miért pont a Fantom?

„Mindig is szerettem volna írni egy romantikus musicalt, de korábban
nem volt rá lehetőségem, és nem találtam rá a megfelelő történetre sem.
Most meg egyszer csak ott volt.”
(Webber)

Andrew Lloyd Webber az 1980-as évek közepén, szakmai sikerei csúcsán új musicalhez keresett témát.
Szakmai sikerek alatt két, azóta is páratlan rekord értendő. 1982-ben ő lett az első, és mindeddig egyetlen zeneszerző, akinek egyazon időben három musicalét játszották a New York-i Broadway-n (József, Evita, Macskák) és a londoni West Enden (Evita, Macskák, Song and Dance). A Fantom bemutatása után, 1988-ban Webber megismételte ugyanezt a sikert: ekkor New Yorkban és Londonban a Fantom mellett a Macskák és a Starlight Express is műsoron volt egyazon időben. A másik rekord a West Endhez köthető: 1984-ben a színházlátogatók négy Webber-mű közül is választhattak, hiszen a Macskákat, a Song and Dance-t, az Evitát és a Starlight Express-t is játszották Londonban.
 
1984 májusában Webber megnézte a Ken Hill-féle, először 1976-ban bemutatott Operaház Fantomja előadást a londoni East Enden. A darab Leroux regényét dolgozza fel, a szereplők pedig Verdi, Gounod, Offenbach, Mozart, Weber és Donizetti áriáit éneklik Ken Hill angol szövegeivel. Webbernek tetszett az alapötlet, és megfordult a fejében, hogy Cameron Mackintosh-sal szövetkezve producerként esetleg bemutathatná a darabot a West Enden.
 
While Floating High Above - részlet a Ken Hill-féle Fantomból:
 
 
 
Később ez az ötlet feledésbe merült, a Fantom azonban hamarosan ismét felbukkant a zeneszerző életében, ezúttal könyv formájában. Webber leértékelve vette meg Leroux addigra horrorfilmként is feldolgozott könyvét, az Operaház Fantomját New Yorkban. A történet nem ragadta meg egészen addig, amíg az ijesztő horror-sztori mögött meg nem látta minden idők egyik legszebb szerelmes történetét, és a lehetőséget, hogy új szerelmét, Sarah Brightmant egy fantasztikus musicalszereppel ajándékozza meg.

Következő rész

Volf Anna

Kapcsolódó tartalmak