VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

ÍGY LETT VILÁGSIKER A NYOMORULTAK - 2. RÉSZ

Cameron Mackintosh színre lép, avagy hogy lett brit musical A nyomorultak

Nyugodtan kijelenthető, hogy Cameron Mackintosh producer egyike azoknak, akik forradalmi változásokat hoztak a zenés színház világába. Neki köszönhető például, hogy a musical műfaja globális, nagyon nyereséges brand lett. Ő volt az első színházi producer, aki felismerte, hogy a korábban lenézett vidéki, illetve külföldi piac (értsd: nem a Broadway és nem a West End) is nagy bevételt képes termelni, így kiemelten figyelt a turnéelőadásokra és a nem angol nyelvű előadásokra egyaránt, és szintén ő volt az első, aki elismert prózai rendezőket (például a Royal Shakespeare Company-ből Trevor Nunnt vagy Nicholas Hyntert) és látványtervezőket csábított a londoni zenés előadásokhoz.

Mackintosh 8 évesen határozta el, hogy színházi producer lesz. Fiatalon színházi ügyelőként dolgozott. Első West End show-ja, az Anything Goes felújítása 1969-ben hatalmasat bukott. 1976-ban neki - illetve az általa színre vitt Side by Side by Sondheim című revünek - köszönhetően ismerte meg az angol közönség Stephen Sondheimet. Szintén ő volt a producere annak az ominózus Oliver!-felújításnak, amelyet Alain Boublil is megnézett Londonban. Világszerte ismertté azonban a Macskáknak köszönhetően vált, ahogy az ő segítségével a brit musical is.

Boublil, Mackintosh és Schönberg 1985-ben (Fotó: Michael Le Pour Trench)

A mára legendás producer véghezvitte azt a bravúrt, hogy a Broadway és az amerikai musical zárt, saját hagyományaihoz ragaszkodó világába sikerült betörnie kívülállóként T.S. Elliot versciklusának musical feldolgozásával. Új, az amerikai musicaljátszás hagyományait nem, vagy csak kevéssé ismerő-követő szerzők darabjaiból csinált sikert a műfaj otthonában, a Broadwayn. A “brit invázió” a Macskákkal kezdődött, majd A nyomorultakkal és Fantommal tetőzött New Yorkban. Sikerdarabjainak köszönhetően Mackintosh az angol szórakoztatóipar és színházi világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személyisége lett, akit a királynő 1996-ban lovaggá ütött.

A magyar születésű angol rendező, Peter Farago érdeme, hogy A nyomorultak felvétele 1982-ben eljutott “a színházi producerek császárához”. Mackintosh Herbert Kretzmert kérte meg az angol nyelvű szövegkönyv megírására. Ez - ahogy arról az előző részben már bővebben írtunk - valójában átírást és kibővítést is jelentett, hiszen a végleges változat harmada a francia szöveg fordítása, harmada az eredeti szövegen alapuló szabad fordítás, harmada teljesen új szöveg lett.

A Royal Shakespeare Company produkciójaként debütáló előadás rendezője Trevor Nunn és John Caird volt (Trevor Nunn rendezte 4 évvel korábban a Macskákat is), a hangszerelést pedig az a John Cameron készítette, aki az eredeti francia konceptalbumot is hangszerelte.

Néhány preview előadást követően 1985. október 8-án mutatták be A nyomorultakat a londoni Barbican színpadán. A világpremierként számon tartott előadáson Vajean szerepét Colm Wilkinson, Javert-t Roger Allam, Fantine-t Patti LuPone, Eponine-t Frances Ruffelle, Cosette-et Rebecca Caine, Mariust pedig Michael Ball alakította.

A kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel az előadást. Cameron Mackintosh így emlékszik vissza a kezdeti időszakra: „A csupán egyhetes premier előtti sorozatot követően a show szinte szárnyalt, és mind a közönség, mind a szereplők olyan erőteljes érzelmi állapotba kerültek, amit ritkán látni a színházban. Az este eseményeitől mámorosan rohantam a Fleet Streetre, hogy megnézzem az újságokat. Ezt olvastam az egyikben: ‘A nyomorultak sajnos A rosszkedvűekké (The Glums) redukálódott’, és a szívem elszorult. A legtöbb lap hasonlóan elutasító volt, de néhány kulcsfontosságú kritikus védelmébe vette a darabot. Később egyre többen csatlakoztak hozzájuk, elismervén a show kvalitásait.”

Csak néhány csepp eső - Michael Ball és Frances Ruffelle (Fotó: Michael Le Poer Trench/ArenaPAL)

A legnagyobb presztízsű londoni színházi díj, az Olivier mindössze 3 kategóriában tartotta jelölésre érdemesnek az előadást, a produkció egyetlen Olivier-díját Patti LuPone kapta Fantine megformálásáért.

A nézők véleménye viszont nem egyezett a kritikusokéval, ahogy arról Miklós Tibor Musical! című könyvében is olvashatunk: „Felejthetetlen élményem, hogy amikor másodszor néztem meg az előadást - immár az előkészületben lévő magyar produkció képviseletében -, és a tapsrendnél hátrapillantottam a széksorok között, feltűnt egy állva tapsoló, ismerős arcú, idős úr, akinek szemeiből még akkor is patakzott a könny. Laurence Olivier volt az.”

Így hát a lelombozó kritikák ellenére a közönség valósággal megrohamozta a jegypénztárakat. Az eredetileg tervezett háromhónapos játszási sorozatot hamarosan hosszabbítani kellett. A nézők szeretete azóta is töretlen, amit az is bizonyít, hogy A nyomorultak a premier óta folyamatosan fut Londonban, és vezeti a West End legtöbbet játszott musicaleinek listáját.

Némi gyógyír lehet az 1985-ös Olivier-díjnál tapasztalt mellőzésre, hogy a 2010-ben bevezetett, a hosszabb ideje futó előadások számára kitalált Olivier közönségdíjat (Audience Award for Most Popular Show) már két alkalommal ítélték oda a musicalnek a londoni nézők.

1. rész - Bemutató Párizsban

Kapcsolódó tartalmak