VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

JUBILÁLT A JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – ÁLLÓTAPS ÉS MEGLEPETÉSEK A MADÁCH SZÍNHÁZBAN

Andrew Lloyd Webber 1971-es klasszikusa századik alkalommal volt látható október 26-án a Madách Színházban. Az előadás zárásaként meglepetésprodukciókkal kedveskedett a teátrum a nézőknek.

Az előadás főbb szerepeiben Feke Pált, Serbán Attilát, Gallusz Nikolettet, Sasvári Sándort és Nagy Sándort láthatta a közönség, de a tapsrendet követően színpadra lépett az összes szereposztás Jézusa, Judása, Mária Magdolnája és Heródese. Gallusz Nikolett, Polyák Lilla és Balogh Anna közösen adták elő a rockopera Én hogy szeressem őt, mondd című szerzeményét, Nagy Sándor, Szerednyei Béla és Ádok Zoltán pedig egy humorban gazdag Heródes dalával örvendeztették meg a nézőket. A három Jézus, Csengeri Attila, Tóth Attila és Feke Pál hangi bravúrokkal teli Gethsemanéja után az estét Varga Lajos és Serbán Attila rendkívül energikus Judás dal-duettje zárta.

Az előadást követően a társulat együtt ünnepelte a jeles alkalmat. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója kiemelte, hogy a jelenlegi nehézségekkel teli világban jelentős pillanat, mikor előadás eléri a százas mérföldkövet. Méltatta a tánckart, melynek ereje, lendülete és elsöprő szenvedélye adja a színpadról áradó energiák magját, valamint beszélt arról, hogy a színészek személyiségének egyedisége által hogyan nyer sokszínűséget maga a előadás.

A fogadáson a Viva la Musical! a jubileumi előadás Jézusával, Feke Pállal, és váltótársával, Tóth Attilával beszélgetett a szereppel és az előadással kapcsolatos gondolataikról.

Mint egészen más műfajból érkezőnek, milyen tapasztalataid voltak az elmúlt száz előadás során?

T.A.: Elsősorban rengeteget tanultam, illetve tanulok még most is, és remélem, hogy nem okoztam csalódást senkinek. A kőszínházi színpad mondhatni teljesen új közeg volt számomra. A rockzene világából érkeztem , és most is ott élem főként az életemet, de a kétszázadik Jézus Krisztus Szupersztáron is szeretnék még itt lenni. Emellett nagyon vágyom arra, hogy megmutathassam magam más darabokban is. Ha ez itt történne a Madách Színházban, külön öröm lenne számomra, mert jól érzem itt magam.

Jézus igencsak fajsúlyos szerep, ami nem csak hangilag támaszt komoly követelményeket a megformálói elé.

T.A.: Ez így van, bár nem tartom magam színésznek, és nem tudom, hogy a színészek milyen módszerekkel formálnak meg egy szerepet. Én az ösztöneimre támaszkodom. Próbálom úgy játszani ezt a darabot, hogy a saját életemből merítek. A 41 évem alatt elég sokmindenen keresztülmentem, és sajnos sokáig inkább a negatívumok domináltak. Bár az elmúlt években rendeződött az életem, a múlt tapasztalatait fel tudom használni egy ilyen drámai karakter megformálásához.

Említetted, hogy szeretnél más darabokban is bizonyítani. Van esetleg szerepálmod?

T.A.: Játszom a Macskákban is, ahol a vidámabb oldalamat is megmutathatom. Mefisztulészt alakítom, aki egy igazi rocker macska, így mondhatjuk, hogy valamilyen szinten ez a szerep is testhezálló. Ha vágyakról beszélünk, a Jekyll & Hyde címszerepét szeretném egyszer mindenképp eljátszani, de a Hairben is el tudom képzelni magam. Igazából nyitott vagyok a megkeresésekre, új kihívásokra, hisz lehet, hogy más olyasmit lát meg bennem, amire én magamtól nem is gondolnék. És szeretném bizonyítani, hogy alkalmas vagyok más szerepek eljátszására is.

Túl a századik előadáson milyen gondolatok vannak benned a szereppel kapcsolatban?

F.P.: Először 2003-ban játszottam Jézust, és pont a minap gondolkodtam el azon, hogy mennyit változtam a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz képest, és mennyit változott ezáltal a szerepformálásom.  Nehéz erről beszélni, mert a Szupersztár mindig teljes színészt kíván. Ha egy picit beteg az ember, a torka csak egy kicsit nem úgy működik, ahogy kéne, már homokszem kerül a gépezetbe. Ezt a szerepet pedig nem lehet rutinból elénekelni, eljátszani; minden egyes pillanatát meg kell élni. Ami egyébiránt fantasztikus lehetőség, hisz – mind színészként, mind nézőként – olyan felemelő és szélsőséges érzelmeket élhet át az ember, amire amúgy nem lenne lehetősége.

A szavaidból úgy tűnik, a Jézus Krisztus Szupersztár számodra is katartikus élmény, nem csak a nézők számára.

F.P.: Egyértelműen! A színjátszás maga számomra arról szól, hogy katartikus pillanatokat élünk meg, és ezekkel megajándékozzuk a nézőt. De ez csak akkor működik, ha bennünk, színészekben megmozdul valami. Úgy gondolom, hogy a nézők ezt pontosan érzik, sosem lehet őket becsapni.

A  hangi és színészi kihívások mellett érzelmileg is sokat kivesz belőled a darab?

F.P.: Igen, nagyon kimerítő. Fizikailag, hangilag, lelkileg egyaránt. Én ebbe a szerepbe valahol mindig egy kicsit belehalok.  Az is tény, hogy ez a világ egyik legnehezebb musical szerepe az ének szempontjából is. Ráadásul nagyon sokszor magunk vagyunk a színpadon, ami nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a Tanár Úr hitt bennünk, hogy például egy Gethsemané áriát meg tudunk úgy tölteni, hogy ne keljen hozzá különösebb körítés.

Hogy érzed, mennyiben volt hatással a szerep a személyiségedre?

F.P.: Kikerülhetetlen, hogy egy ilyen komoly színpadi munka formálja a személyiséget. A gondolatokkal, amiket az ember elénekel, azonosul is. És amikor ennyire gyönyörű szerep találja meg az embert, mint Jézus – de akár említhetném Jean Valjeant vagy Istvánt is – az hat a lélekre. Miközben a szerepet alakítom, én is alakulok a szerep által. Olyan energiák mozognak a színpadon, és olyan érzések áramlanak az emberben a darab alatt, hogy az összehasonlíthatatlan bármilyen más élménnyel.  És az a véleményem, hogy addig van értelme ezzel a szakmával foglalkozni, amíg ezek az érzések megvannak.

Horváth Emese

Kapcsolódó tartalmak