VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

"VAN EMBER, AKI ÉLVEZI AZ ÉLETET, AMÍG ÉL?" A MI KIS VÁROSUNK A KARINTHY SZÍNHÁZBAN

Thorton Wilder A mi kis városunk című művével nyitotta az évadot a Karinthy Színház.

A nem mindennapi előadást figyelemfelkeltő célzattal tűzte műsorra Karinthy Márton színigazgató, a darab rendezője. A mű egy kisváros életéből kiragadott pillanatokat mutat be, a 20. század első éveiből. Ezen túlmenően magáról az életről, az élet értelméről fogalmaz meg örök érvényű, fontos igazságokat, hiszen bár a történet pontosan meghatározott időpontban és helyen játszódik, mondanivalója térben és időben bárhová helyezhető.
 
Az első felvonás 1901 májusának egyik munkanapját mutatja be, annak teljes hétköznapiságában. Inkább csak állóképek láthatóak, pár mondatos párbeszédek hangzanak el, mintegy kis ízelítő a város és az egyes emberek életéből. A legtöbb információt a narrátor szerepben működő, mindentudó Rendezőtől (Lengyel Ferenc) tudjuk meg, aki a legszebb jelentek végén egy-egy fényképet is készít a szereplőkről. A második részben – egy visszaemlékezést leszámítva – szintén egyetlen nap, néhány óra jelenik meg, egy családi ünnep, a szereplők életének egy fontos fordulópontja.
 
Az első két felvonás könnyed, humoros jelenetei, lassú kibontakozása után ébresztő pofonként csap a nézők arcába a 3. rész. Komor hangulat, fájdalmak, tragédiák, és a lét legfontosabb kérdései veszik át a vigasság helyét. Mi lesz velünk a halál után? Mi volt velünk a halál előtt? A vég után visszatekintve milyennek tűnik az életünk? Felmerül a kétely: „Van ember, aki élvezi az életet, amíg él?"
 
Fotó: NIRD Photography
 
A produkció egyik meghatározó eleme a rendkívül egyedi színpadkép. Feketére mázolt falak előtt, szinte díszletek és kellékek nélküli zajlik az előadás. Az üres színpad két oldalán csupán 1-1 festetlen asztal áll, a hozzá tartozó pár székkel, ami az éppen zajló eseményektől függően hol a két főszereplő család konyhája, hol a veteményeskertje, hol templom, hol a helyi kocsma vagy éppen temető. A falon egyetlen túlméretezett óra függ, melynek mutatóit a Rendező-narrátor folyton állítgatva informálja a közönséget. Fontos kiemelni, hogy a színészek végig minden kellék nélkül játszanak, nagyszerű teljesítményüknek köszönhetően a nézők mégis végig látják maguk előtt a serpenyőben sülő szalonnát, a szekrény felső polcáról előkerülő laposüveget és poharakat, tűzhely, serpenyő, szalonna, szekrény, üveg és pohár nélkül is.
 
Sok cselekmény nem zajlik a színpadon, a két főhős, Emily és George életében mégis megtörténik minden, ami számít: egymásba szeretnek, összeházasodnak, szüleiktől elválva új családot alapítanak. Lovas Rozi és Baronits Gábor kiváló színészi játéka mellett kirobbanó fiatalsága, míg a szülők generációját  ábrázoló Murányi Tünde, Györgyi Anna, Mihályi Győző és  Széles Tamás szakmai tapasztalata, rutinja teszi igazán hitelessé az alakításukat. Lengyel Ferenc szintén remekel az élet rendezőjének szerepében.
 
Nagyon súlyos mondanivalót vág a nézők fejéhez az előadás, igen hatásos eszközökkel. Hogy mi van a halál után, azt nem tudjuk meg. Hogy jobb-e a földi létnél, azt sem árulja el. De szenvedélyes életszeretetre szólít fel, minden pillanat kiélvezésére, mert az idő könyörtelenül eltelik, és soha vissza nem hozható. Utólag hiába jövünk rá, hogy milyen csodálatos volt minden hétköznapi perc, a szeretteinkkel. Akkor kell értékelni, felfogni nagyszerűségét, amikor épp történik. "Mert az életet csak az élvezi, aki éli, és csak az éli, aki élvezi."
 
                                                                                                                                        Polauf Eszter