VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

VÁMPÍROK BÁLJA

Szereposztás

 

Szereposztás

Krolock gróf - Egyházi Géza, Nagy Sándor, Feke Pál, Merán Bálint, Bot Gábor

Sarah - Andrádi Zsanett, Kovács Nikoletta, Nádorfi Krisztina

Alfréd - Sánta László, Szemenyei János, Héger Tibor, Mihálka György

Professzor Abronsius - Jegercsik Csaba, Sándor Dávid, Bot Gábor

Chagal - Pavletits Béla, Bot Gábor, Balog János

Magda - Kecskés Tímea, Balogh Anna, Stróbel Dóra

Herbert - Pirgel Dávid, Posta Victor, Kamarás Máté

Rebecca - Dobos Judit, Urbanovits Krisztina, Köves Dóra

Koukol - Farkas Gábor Attila, Balog János

 

Közreműködők

Ajtai Beáta

Baranya Dávid

Bot Gábor,

Demeter Nóra

Faragó Csaba

Hetei-Bakó Szabolcs

Horváth Henriett

Kiss Ernő Zsolt

Ködmen Krisztián

Lopusny Anna

Mikecz Kornél

Nyári Darinka

Rákász Dániel

Szabó Anikó

Szegő Adrienn

Szentirmai Zsolt,

Szoboszlay Judit

Taródi Szilvia

Tihanyi Ákos

Tonhaizer Tünde

Nyitólap

(Budapest)
Previews: 
2007. 06. 25.
Bemutató: 
2007. 06. 30.
Repertoáron

Tartalom

(Budapest)
Previews: 
2007. 06. 25.
Bemutató: 
2007. 06. 30.
Repertoáron
Roman Polanski eredeti, nagy sikerű színpadi rendezését nemzetközi alkotógárdával, új köntösben állítja színre a PS Produkció a Magyar Színház épületében. Az 1997-es bécsi bemutató után Stuttgart, Hamburg, Varsó és Berlin közönsége csodálhatta ezt a minden ízében különleges, fanyar humorú, lenyűgözően látványos, lehengerlően lendületes musicalbombát. Eddig 5 millió nézőt vonzott szerte a világon a mára már kultikussá vált vámpírparódia. Jim Steinman kifogyhatatlanul áradó melódiái hűen követik a Polanski által megálmodott történetet. Michael Kunze szövegkönyve költői megjelenítése a vámpírok borzongató és groteszk antivilágának.
A magyar fordítás az eredeti szövegkönyv líráját, mondanivalóját megtartva és azt a magyar nyelv egyedülállóan kedves szófordulataival gazdagítva Miklós Tibor munkája, akit több mint száz sikeres musical írójaként, fordítójaként ismerhetünk. Dennis Callahan világhírű koreográfus fergeteges táncait csak a magyar előadáson látható elemekkel egészíti ki. A Vámpírok bálja musical minden eddiginél látványosabb magyar bemutatójának díszleteit és jelmezeit a nemzetközileg elismert Kentaur tervezi.
A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock és meghívja Sarah-t a közeli kastélyában tartandó bálba. Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek.

Színlap

A PS Produkció bemutatja a Pesti Magyar Színházban
 
 
Michael Kunze - Jim Steinman
VÁMPÍROK BÁLJA
(Tanz der vampire)
musical
 
 
Világpremier: 1997. október 4., Raimund Theater, Bécs
Magyarországi ősbemutató: 2007. június 30., Pesti Magyar Színház
 
 
Zene:
 
LIbretto:
 
Kórus és táncbetétek hangszerelöje:
MICHAEL REED
 
 Hangszerelés:
STEVE MARGOSHES
 
 
Magyar szöveg:
 
Díszlet - jelmez:
KENTAUR
 
 
Koreográfus:
DENNIS CALLAHAN
 
 
Fénytervező:
CHRIS ELLIS
 
 
Musical Supervisor:
BERND STEIXNER
 
 
Művészeti vezető:
PÓKA BALÁZS
 
 
Producer:
 
Kórusvezető:
MIKECZ KORNÉL

Tánckarvezető:
SZABÓ ANIKÓ
 
 
Koreográfus-asszisztens:
 
Karmester:
KÖTELES GÉZA
 
 
Rendezőasszisztens:
HAJÓS ESZTER
 
 
Rendező:
 
Vezető rendező:
ROMAN POLANSKI

Érdekességek

A musical alapjául szolgáló filmet szintén Roman Polanski rendezte és Ő maga alakította benne Alfréd szerepét. A horrorparódia több címen is futott a Vámpírok bálja (Dance of the Vampires) mellett, közülük a legkülönösebb talán a “The Fearless Vampire Killers or: Pardon Me, But Your Teeth Are in My Neck” vagyis “A rettenthetetlen vámpírölők, avagy: elnézést, de a fogai a nyakamba mélyednek”. A mozi az Egyesült Államokban eleinte nem aratott nagy sikert, ám a bemutató után két évvel a nő főszereplő, a Saraht alakító Sharon Tate-et brutálisan meggyilkolták. A forgalmazók ekkor ismét bemutatták a filmet, amely ekkor rögvest a figyelem közép pontjába került. Magyarországon a Filmmúzeum tűzte először műsorra 1983-ban.

Válogatás a Vámpírok Bálja kritikáiból:

 

KOLTAI TAMÁS:

Standing ovation

Élet és Irodalom – 2007. augusztus 10.

Nálunk, ahol a kedélyes amatörizmusnak van a legnagyobb sikere, ahol a rendező arról panaszkodik, hogy nem volt elég idő próbálni, és ezt nem átallja a közönségnek is bejelenteni (ahelyett, hogy röstellné, vagy visszaadná a megbízatását, hiszen előre tudta, hogy így lesz), ahol azt érté­kelik a legmagasabbra, hogy a főszereplő táncoskomikus inaszakadtan nem táncol, mégis főszerepei (ahelyett, hogy az szerepelne helyette, aki azonos színvonalon készenlétben áll), ahol kiérdemesült színpadi nagy­mamáknak negyven éve ismételt olcsó poénokért tombol a nézőtéri tapsoncok által vezényelt, de már nélkülük is tombolásra idomított pub­likum, ahol a szakma és a közönség egyaránt a privát poénokkal, az ara­nyos pongyolasággal, a véletlen bakikból szórakoztató rutint gyártó vic­celődéssel azonosul - nos, ott kockázatos dolog olyan szenzációs vérpro­fi musical előadást csinálni, mint amilyen a Vámpírok bálja.

  Nem mintha nem létezne Magyarországon profi musical. Létezik. Ez mégis más. Az előadást produkciós magánügynökség hozta létre egy bé­relt színházban, ami önmagában hasznos, mert konkurencia a hasonló tí­pusú zenés műfajokra szakosodott együtteseknek, ezáltal kikezdi az ál­landó társulat abszolutizált mítoszát, és a struktúra megváltoztatására irá­nyuló üres beszéd helyett a gyakorlatban változtat a struktúrán. A pro­dukció létrehozására castingot tartottak, a szereplőket hatszáz jelentkező­ből választották ki, ami határozottan az előnyére válik, ugyanis a „sztáro­kat alkalmaz" helyett a műfajra nézve evidensebb „sztárokat csinál" for­mulát részesíti előnyben. Rémülten gondoltam arra, hogy ebben vagy abban a társulatban kiket kellett volna kötelezően megkínálni ezzel vagy azzal a szereppel, s hogy ennek híján - hála a külföldiek lévén maximáli­sanelkötelezetlen válogatóknak - mennyivel jobban jártunk. A befogadásra választott - pardon: megfizetett - épület, a Pesti Magyar Színház műkö­dése is meglepetés, a bejárattól kezdve a szcenikáig (erről később), mert oly mértékben mosta le magáról a lemoshatatlannak vélt szocreál érzést és a hozzá tapadó esztétikai provincializmust, hogy az üzletként létrejött „nyári történet" végiggondolása komoly következményekkel járhatna a status quo szempontjából. Ami újabb kockázati tényező lehetne a már em­lítettek mellett, ezúttal nem a „betolakodó", hanem a „befogadó" részé­ről - ha a színházpolitikát nálunk nem pártházpolitika és a „közeliek" lobbija helyettesítené.

Mármost ami a darabot illeti, a Román Polanski film-copyrightjából musicallé konvertált színpadi szüzsét Michael Kunze írta, a zenét Jim Steinman szerezte, és az előadást nálunk is az eredeti, bécsi Polanski-rendezést más-más városokba adaptáló famulus, Cornelius Baltus jegyzi. Ez tehát egy kipróbált, átvett minta, amely rácáfolva a híres magyar slendri­ánságra, a betanításnak köszönhetően patentosan működik. Maga az opus is nélkülözi azt a laza lötyögést, amely a műfaj nemzetközi tucattermékeit - a kivételek félkézen megszámolhatok - olyan elviselhe­tetlenül unalmassá teszi. Zenedramaturgiailag feszes konstrukcióról van szó, a szerkesztői profizmus nagy svunggal viszi előre a viszonylag igény­telen - ennyiben műfajkonform - szüzsét az erdélyi (no jó, transzszilvániai) kocsmából a vámpírgróf kastélyáig mint célállomásig és a szereplők tete­mes százalékának vérszipollyá változásáig. A sztori tartózkodó iróniával kezeli a horrort (a nyakaharapott kocsmárosra nem hat a kereszt, „én zsi­dó vámpír vagyok", közli diadalmasan), a zene pedig igen hatásos, ami ebben a kategóriában öt csillagot jelent. Az előadást kétszeri megtekin­tésre sem untam, és még nem merítettem ki kapacitásom összes tartalé­kát, ami engem lepett meg a legjobban. Zavar is kicsit, keresem az okát.

A fő ok a profizmus. Ez bosszantó, kikérem magamnak, nem szoktam hozzá. Miért kell mindennek klappolnia? Jó lenne egy kis káeurópai teszetosza maszat, esendő gesztus, szeretni való tétovaság. És hol a lézer­fényes mucsai rendezés, amely „apait-anyait belead", mindent megmoz­gat, kivéve a színészeket meg a táncosokat? A produkció azt az illúziót kelti, hogy a darab egyszerűen „előadja magát", mintha csak úgy, önálló­an, rendező nélkül tenné, puhán, simán, könnyedén és elegánsan. Azért itt is minden mozog, csakhogy mint Démokritosznál az atomok, funkci­onálisan, célirányosan, eleve elrendelés szerint, ami Dennis Callahan ko­reográfus, Chris Ellis világítástervező és Kentaur díszlet-jelmeztervező nevéhez köthető. (Az utóbbi honi származása bizonyítja, hogy az abszo­lút profizmus és az abszolút tehetség abszolút nem nemzetidegen.) Ók hárman extra minőség, és piedesztálra emelnek egy negyediket: a Ma­gyar Színházban megvalósuló szcenikát. Kentaur úgy varázsol egymás­ból egymásba kocsmakülsőt és -belsőt, kastélykülsőt és -belsőt, cintermet, báltermet, hálótermet, alagsort, templomot, gót perspektívát, függönyt, lépcsőt, oszlopcsarnokot, hogy még! És akkor nem említettem a függő­legesből vízszintesbe (és vissza) hangtalanul átforduló teljes sírkertet, amelyből vámpírhullák támadnak föl csodásan látványos toalettben és maszkban, majd sanzsan (színváltó) fénykáprázat zuhatagában paradox táncot - úgy értem: virtuózán nehézkes-könnyedet - lejtenek. Ha valami­ért, az ilyen jelenetekért találták föl a musicalt, ezt az illuzionista-hatás-vadász színházi műfajt.

A vámpírgróf Egyházi Géza robusztus figura impozáns hanggal, sze­relmi harapásra kész elkárhozott lélekkel, amit romantizál és ironizál -ha az alkatához illő belső intenzitás még hiányzik is. Andrádi Zsanett Fizikálisan és vokálisán tökéletes kislányalkat Sarah szerepében (el va­gyunk szokva attól, hogy színházban alkatra osztanak szerepet); jó len­ne, ha a kalandvágy féktelenségének ábrázolására volna benne színészi tartalék. A szerelmes Alfrédok közül Sánta László álmodozó, Szemcnyei János inkább realista, de mindketten kitűnőek. Jegercsik Csaba egészen bravúrosan mozog-énckcl-hadar mint bohókás Abronsius professzor, de Sándor Dávid is jó. Pavletits Béla és Kecskés Tímea a vámpírrá le­vés hatásos szakemberei, Dobos Judit tragikomikus emberi helyzetek­ben egyszerű és erős. Pirgel Dávid szélsőségesebb, Posta Victor vissza­fogottabb meleg vámpír fiú. Remek Farkas Gábor Attila érző lelkű pantomimikus gnómja, kitűnő maszkkal. Az énekkar - egyes tagjai cse­refőszereplők is -, a tánckar, valamint mindkét csapat szólistái kemé­nyen, odaadással dolgoznak, és hibátlanul teljesítenek. Nincs alibi -munka van és teljesítmény. A playback-rásegítés is finom - a karmester Köteles Géza az akusztika ura -; a látható és hallható kavalkád a káprázatra nyitott nézői élvezet forrása.

Rengeteg a tanulság a színházi életre nézve, ha a felét kimondanám, az is elég lenne, hogy a fejemet vegyék. Az előadást 2004-ben kezdték elő­készíteni. Megérdemelné, hogy bombasiker legyen. Szokatlan hely, ritka (bár már itthon sem egyedülálló) minőség, talán idő kell, amíg kellő híre megy. Amikor másodszor láttam, talpra ugorva ünnepelt a közönség. Spontán álló ováció, premier után egy hónappal. Nem olcsók a jegyek -nincs rajtuk állami dotáció. Érdemes pénzt félretenni. Az átverős étter­mek után közölni lehetne az átverős színházak listáját, és két-három meg­spórolt színházjegy árából megnézhető a Vámpírok bálja.

Best of critics

Vámpírok bálja - Budapest 2007

" Jim Steinman érti, hogyan kell felcsi­ gázni, elandalítani, elrémíteni a musical nézőit-hallgatóit."

" Polanski és budapesti produk­ ciójának "helytartója", Cornelius Baltus a látomás igézeté­ vel fogta kemény kézre megpályáz­ tatott társulatát; szemlátomást kő­ kemény munka eredményeként kelt életre az előadás.”

"Izgalmas, borzongató és a maga pokoli szép­ségében lenyűgöző a sok eredeti, voltaképp expresszionista kartánc. A hantokból elősettenkedő vámpí­ rok szögletes-halottmerev, majd egyre vadabb tánckavalkádjával minden eddig látott danse ma cabre-t felülmúl kifejezőerejével a korábbi Vámpír-musicalok ko­ reográfiáját is jegyző, fantasztikus amerikai művész, Dennis Callahan . A kosztümös vámpírbál, majd a fe­ kete lakkcsizmás, diszkószerelésbe bújtatott kar más-más karakterű, robbanóan temperamentumos tánca az előadás három legjobb je­lenetévé növi ki magát. Közülük is kiválik a "Fekete vámpír", Tihanyi Ákos pazar szólótánca. "

"a díszlettervező Kentaur léleg­ zetelállító, monumentális és bor­ zongatóan szép várkastélydíszletei nem a valódi, középkori erőd min­táját követik. A rokokósan csipké­ zett gótika, forgószínpadán a labi­ rintus ódon termeivel hajdani lu­ xust feltételez, ami Kentaur több stíluskorszakot megidéző báli jel mezeiben is megjelenik - amelyek­be egykor a vámpírok holttestét te­ mették. Fejedelmi pompa és pusz­ tulás elegye kavarog a homályba merülő, kísérteties színpadon."

"A "fő­ vámpír" von Krolock grófot Egyhá­ zi Géza testesíti meg - aki nemrégi­ ben még pincérként szolgálta a nagyérdeműt. Egész termet betöltő hangereje, messzire vivő, lírai te­norja vérmes reményeket ébreszt, kivált egy operaházi karrierre."

"A budapesti PS Produkció színrevitelének pro­ fizmusa elsöprő."

(Metz Katalin: Vérszívók, lidércek báli kavalkádja - Magyar Nemzet)

"szenzációs vérpro­fi musical előadás”

"a zene pedig igen hatásos, ami ebben a kategóriában öt csillagot jelent."

"Az előadást kétszeri megtekin­tésre sem untam, és még nem merítettem ki kapacitásom összes tartalé­kát…"

"Mármost ami a darabot illeti, a Román Polanski film-copyrightjából musicallé konvertált színpadi szüzsét Michael Kunze írta, a zenét Jim Steinman szerezte, és az előadást nálunk is az eredeti, bécsi Polanski-rendezést más-más városokba adaptáló famulus, Cornelius Baltus jegyzi. Ez tehát egy kipróbált, átvett minta, amely rácáfolva a híres magyar slendri­ánságra, a betanításnak köszönhetően patentosan működik. Maga az opus is nélkülözi azt a laza lötyögést, amely a műfaj nemzetközi tucattermékeit - a kivételek félkézen megszámolhatok - olyan elviselhe­tetlenül unalmassá teszi. Zenedramaturgiailag feszes konstrukcióról van szó, a szerkesztői profizmus nagy svunggal viszi előre a szüzsét az erdélyi (no jó, transzszilvániai) kocsmából a vámpírgróf kastélyáig mint célállomásig."

„A produkció azt az illúziót kelti, hogy a darab egyszerűen "előadja magát", mintha csak úgy, önálló­an, rendező nélkül tenné, puhán, simán, könnyedén és elegánsan. Azért itt is minden mozog, csakhogy mint Démokritosznál az atomok, funkci­onálisan, célirányosan, eleve elrendelés szerint, ami Dennis Callahan ko­reográfus, Chris Ellis világítástervező és Kentaur díszlet-jelmeztervező nevéhez köthető. (Az utóbbi honi származása bizonyítja, hogy az abszo­lút profizmus és az abszolút tehetség abszolút nem nemzetidegen.) Ők hárman extra minőség, és piedesztálra emelnek egy negyediket: a Ma­gyar Színházban megvalósuló szcenikát. Kentaur úgy varázsol egymás­ból egymásba kocsmakülsőt és -belsőt, kastélykülsőt és -belsőt, cintermet, báltermet, hálótermet, alagsort, templomot, gót perspektívát, függönyt, lépcsőt, oszlopcsarnokot, hogy még!”

„És akkor nem említettem a függő­legesből vízszintesbe (és vissza) hangtalanul átforduló teljes sírkertet, amelyből vámpírhullák támadnak föl csodásan látványos toalettben és maszkban, majd sanzsan (színváltó) fénykáprázat zuhatagában paradox táncot - úgy értem: virtuózán nehézkes-könnyedet - lejtenek. Ha valami­ért, az ilyen jelenetekért találták föl a musicalt."

"Az előadást produkciós magánügynökség hozta létre egy bé­relt színházban, ami önmagában hasznos, mert konkurencia a hasonló tí­pusú zenés műfajokra szakosodott együtteseknek, ezáltal kikezdi az ál­landó társulat abszolutizált mítoszát, és a struktúra megváltoztatására irá­nyuló üres beszéd helyett a gyakorlatban változtat a struktúrán. A pro­dukció létrehozására castingottartottak, a szereplőket hatszáz jelentkező­ből választották ki, ami határozottan az előnyére válik, ugyanis a "sztáro­kat alkalmaz" helyett a műfajra nézve evidensebb "sztárokat csinál" for­mulát részesíti előnyben. Rémülten gondoltam arra, hogy ebben vagy abban a társulatban kiket kellett volna kötelezően megkínálni ezzel vagy azzal a szereppel, s hogy ennek híján - hála a külföldiek lévén maximáli­san elkötelezetlen válogatóknak - mennyivel jobban jártunk.

"Az énekkar - egyes tagjai cse­refőszereplők is -, a tánckar, valamint mindkét csapat szólistái kemé­ nyen, odaadással dolgoznak, és hibátlanul teljesítenek. Nincs alibi -munka van és teljesítmény. A playback-rásegítés is finom - a karmester Köteles Géza az akusztika ura -; a látható és hallható kavalkád a káprázatra nyitott nézői élvezet forrása."

"A befogadásra választott - pardon: megfizetett - épület, a Pesti Magyar Színház műkö­dése is meglepetés, a bejárattól kezdve a szcenikáig (erről később), mert oly mértékben mosta le magáról a lemoshatatlannak vélt szocreál érzést és a hozzá tapadó esztétikai provincializmust, hogy az üzletként létrejött "nyári történet" végiggondolása komoly következményekkel járhatna a status quo szempontjából."

"Rengeteg a tanulság a színházi életre nézve, ha a felét kimondanám, az is elég lenne, hogy a fejemet vegyék. Az előadást 2004-ben kezdték elő­készíteni. Megérdemelné, hogy bombasiker legyen. Szokatlan hely, ritka minőség, talán idő kell, amíg kellő híre megy. Amikor másodszor láttam, talpra ugorva ünnepelt a közönség. Spontán álló ováció, premier után egy hónappal. Nem olcsók a jegyek -nincs rajtuk állami dotáció. Érdemes pénzt félretenni. Az átverős étter­mek után közölni lehetne az átverős színházak listáját, és két-három meg­spórolt színházjegy árából megnézhető a Vámpírok bálja."

(Koltai Tamás: Standing ovation – Élet és Irodalom)

"Pazar díszletek, zseniális jelmezek, variatív színpadtechnika, dallamos nóták - még szép, hogy frenetikus a hatás."

"Mindent összevetve nagyszerű előadást sikerült dr. Simon Edit producernek és csapatának tető alá hoznia, amelyre méltán lehet büszke a legendás rendező, Roman Polanski , és amely igen magasra tette a mércét az elkövetkezendő honi bemutatók előtt. Így előre merem borítékolni: aki űberelni szeretné a Vámpírok bálját, annak nagyon föl kell majd kötnie a fölkötni valót , ha lehet egyáltalán!

„Ezek után talán nem is csodálkozik az olvasó, ha leírom: a nézők nemhogy vastapssal jutalmazták a vámpír csapatot, hanem mindezt felállva tették, huhogva. Standing ovation, mondaná az angol, de úgy hiszem ez a darab méltán érdemelte ki az elismerés eme formáját."

(Velkei Tamás www.kultissimo.hu )  

"Le a kalappal a Vámpírok Bálja előtt. A nyár nagy hírveréssel beharangozott musicalje - a Magyar Színház színpadán - magas színvonalat és kellemes estét nyújt a műfajt kedvelőknek."

"Hűha! Esetleg azt-a-mindenit, avagy: ez már aztán igen! Mert ez valóban ütősre sikeredett. A Vámpírok Bálja a nyár egyik legnagyobb produkciója nemcsak azért nevezhető nagynak, mert szerte az országban Roman Polanski nevével hívogat az óriásplakát vagy mert a díszlet nem fér be a színfalak mögé. (Pedig valóban nem: kint pihennek a vámpírkoporsók az utcasarkon.) Az előadás színvonala követeli ki e jelzőt méghozzá minden értelemben. Az előadás minden részletén látszik: a siker érdekében a vérüket is beleadták az alkotók. Nyilván tudták, vér nélkül nem lehet vámpírosdit játszani. A három hónapos próbafolyamat után nincs mit szégyelljenek. Világszínvonalú produkciót hoztak létre."

"A fővámpírt alakító Egyházi Géza nem ember, vámpír. Megjelenése olyan hiteles, hogy fel sem merül emberi mivolta. Egyházi énekének érthetősége még vámpírfogakkal a szájban is tökéletes: minden szava kristályként csillan. … A szereposztás átgondolt. A duci kocsmárosnétól, a bögyös szolgálón át a meleg vámpírig mindenki hozza, amit a szerep kíván.

"A látványnak a díszlet, a jelmez, a világítás valamint a táncbetétek adnak szemrevaló igényességet. Az előző kettőt Kentaur álmodta valósággá -, nagyon ráérzett Polanskira . A lengyel mester 1967-ben forgatott filmje, a darab alapját adó Vámpírok Bálja öngúnyoló humorral ábrázolta a történetet; sosem lágy a szerelem, sosem végletes a vágyakozás. Karikatúra minden, torz tükröt mutatnak önmaguknak a legérzelmesebb pillanatok. Ezt Kentaur is jelzi. Képregényesen torzult, monumentális falak, humorral teli ábrák; csak észre kell venni a részleteket. A többi között emiatt is többszörnézős az előadás. Színházklip Az érzet olyan, mint egy videóklipnél. Nincs idő a mobilon játszani, vagy a lopva bevitt pogácsát rágcsálni, nincs idő böködni a mellettünk ülőt, hogy vegye le a karfánkról a kezét vagy leheljen másfelé. Tapadni kell a színpadra. A döbbenetes gyorsaságú színváltások, a tonnányi díszlet, a jövőmenő szereplők, a pörgő történet filmszerűen vágottá teszik a képet. Le a kalappal a műszak előtt is: a színfalak mögött zajló díszletezés, olyan munkatempót és fegyelmet igényel, amit a bársonyszékben ülő néző el sem tud képzelni."

"Az unatkozás esetleg a szünetben érhetné tetten az embert, ám az erre az alkalomra feldíszített ex-Nemzeti előterei ezt sem engedik. Vörös üvegcsillár, vörös szőnyeg, vörös lámpák, vörös és fekete bútorok, embermagas gyertyatartók – mintha csak a vámpírkastély termeiben sétálnánk."

"Az előadás két síkon nézhető. Az egyik a felszínes szórakozásé: a csillogás, a tánckavalkád, a dalok, az ezernyi (és mind egyéni) jelmez, a tanítani való fényefekt-használat, a valódinak ható vér a megharapott nyakon. A másik az e mögött játszódó polanszkizós humor. Aki ismeri az Oscar-díjas rendező munkáit, észreveheti a darabban fellelhető, rá annyira jellemző abszurditást."

"Egyszóval nevessünk hátradőlve, dagadjanak csak nyakunkon az erek… hátha a mellettünk ülő már fertőzött és belénk harap. Így a vámpírszabály szerint élőholtként bolyonghatunk míg világ a világ… hogy aztán örökké vágyjunk az élet, a szerelem a vér és még több jó színvonalú előadás után."

(Pénzes Dávid: Sikeresek a színpadi vérszívók – www.gondola.hu)

" a lenyűgözően dinamikus koreográfia, ami, persze, még Dennis Callahan munkáját dicséri, ám az már szokatlanabb látvány, amit a táncosok produkál­ nak. Pedig csak azt nyújtják, ami a műfaj .periférikusabb vidékein - például off-brodway - is kíméletlen szigorral elvárt alapkövetelmény, de amire magyar színpadon még mindig rácsodálkozunk.” Egy dolog, hogy hajszálra egyszerre mozognak, de hogy ennek ritmusát az után is felveszik, századmásodpercnyi zökkenő nélkül, amikor - néhány lépéskombináció erejéig - ki-ki pár taktusnyi „szólót" táncol; na, ekkor látni, hogy iszonyatosan komoly és komolyan vett munka van a pro­ dukcióban, és mögötte. Egy dolog, hogy hajszálra egyszerre mozognak, de hogy ennek ritmusát az után is felveszik, századmásodpercnyi zökkenő nélkül, amikor - néhány lépéskombináció erejéig - ki-ki pár taktusnyi „szólót" táncol; na, ekkor látni, hogy iszonyatosan komoly és komolyan vett munka van a pro­ dukcióban, és mögötte. Persze, ha tudjuk, hogy olyan szólótáncosok (például Tihanyi Ákos ) viszik a prí­met, akik már sok európai színpadot meghódítottak, akkor nem is ezen, hanem valami máson kezdünk cso­ dálkozni. Például azon, hogy itthon még mindig rácsodálkozunk arra, ami természetes - máshol.”

„Az idei év nagy durranásának ígérték a Vámpírok bálját. Nem csaptak be ben­ nünket. A produkció tökéletes, a kiállí­ tás külsőségei egy hangyányi ideig körénk lebbentik a Soho, a West End, vagy épp a Brodway hangulatát.„

(Tamási Orosz János: Mindenki szívja valaki más vérét - Vasárnapi hírek)

„Évtizedes európai diadalmenetet követően ezen a nyáron megérkezett hazánkba a Roman Polanski nevével fémjelzett rémmusical. Az 1967-es híres film zenésszínpadi változata nem a magyar musicaljátszás fényes otthonainak egyikében, azaz nem az Operettben vagy a Madáchban került a közönség elé, hanem a mára már hamisítatlan szocreál kísértetkastélynak tetsző Hevesi Sándor téri színházépületben ütött tanyát. S a jelek szerint alighanem jó időre meg is telepszik ott, hiszen a produkció vértelennek és sápatagnak éppen nem mondható, sikere pedig egyenesen szavatolt.”

„A hol rockos, hol éppenséggel vígoperai paródiának is beillő zene működik, akárcsak a szövegkönyv, amelyet Polanski filmjére támaszkodva az Elisabeth és a Mozart! avatott librettistája,Michael Kunze gyártott le. A magyarországi honososítás meglepően jól megél a Magyar Színház tágasnak nem nevezhető színpadán, az illúzió szinte tökéletes."

"A végeredmény bőven kielégítő és ötletes, s jószerivel még a nézőtéri bejáratok nyilvánvalóan kényszerű alkalmazása sem hat zavaróan. Cornelius Baltus színpadra állítása, Dennis Callahan koreográfiái, valamint Kentaur díszletei egyaránt dicsérendők. A szereplők ugyancsak méltatást érdemelnek, amiért tehetséggel kiveszik részüket e vérre menő zenés játékból."

"Az előadás szórakoztató, s majd annyi szellem szorult belé, mint a rettegtető törcsvári kastélyba.”

(László Ferenc: Bestye vérszopója – Magyar Narancs)

"A PS Produkció több éves megfeszített munkája (előtte a megvalósulásáról szóló álmodozás) látvánnyá érett és a végén forró, megérdemelt sikerben testesült meg pénteken a Vámpírok bálja sajtóbemutatóján az ex-Nemzeti Magyar Színházban. Melynek épületét erre az alkalomra teljesen felújították."

„ Kentaur néprajzi és építészeti elmélyültséget-hitelességet mutató díszletében a gondosan faragott faház minden szeglete játszik: alsó és felső szintje ki-beforgathatóan működik, többrétegű cselekmény-bonyolításra képesen.

„Van is ott kergetőzés, tohuva-bohu a szereplők között: a középre pozícionált feredő dézsa két oldalán ifjúi szívek lobbannak szerelemre, közvetlenül a spongya és a melegvíz hatására... Mindenki mindenki ellen – ez a darab mondhatni zsánerképekben fogalmazó bevezetője. Cornelius BaltusRoman Polanski – ötletgazda, film- és musicalrendező – mindenben szabadkezet kapott itteni rezidense és több előadás rendezője így akarja a való világ napfényes közérthetőségét szembeállítani a vámpíri örök homállyal. Mert az a birodalom maga a titok. Az Éj Királya (hiszen kicsit a Varázsfuvola gonosz női démonának hím megfelelője), Krolock ( Egyházi Géza ) pedig maga a rémséges fényűzés, olvadó vágykeltés és sanda, bár néha legyőzni akart rosszindulat. Amilyen hatalmas különbség van a gerendából ácsolt, kevés helyiségű parasztvityilló és a számtalan termet, kriptát, folyosót magában rejtő grófi kísértetkastély között, olyan átléphetetlen határ feszül a kétféle létezés, a két faj között."

„ Denis Callahan koreográfiájával a táncosok meg tudják valósítani – többek közt a Megatáncból már ismert Rákász Dániel , a gróf, Baranya Dávid , Alfréd megszemélyesítője, más szerepeik mellett – mindazt a rettegtető temetői dance macabre-ot: a sírvilági gomolygást, amit hittel hittek az emberek, még akárcsak száz éve is. A ruháik – szintén Kentaur jegyezte a tervezésüket a sminkkel együtt – pontosan és jellemfestően kifejezik a kort meg előtte a századokon átívelő vérontás folyamatos iszonyatát. Kavarognak is gépies mozdulatokkal, átláthatatlanul – sok a lila, fehér füst – abroncsszoknyában és púderes parókában a rokokóból, Erdély aranykorát felidéző mentés, kucsmás, nagyasszonyos viseletben, cafatokba lógó, penészrágta rongyokban és XXI. századi minikben a mai korról nem túl optimistán danoló fináléban a szereplők. Krolock vára is maga a jéghideg tagadás.

Minden, amit a kereszténység a hite nagyságát dicsőítendő felépített – Notre Dame, kölni, milánói dóm – Kentaur rajzasztalán mínuszba fordult, és a poklot jeleníti meg, csipkés gótikába ágyazva. Fémoszlopok, halálfejes szószék, fog-ornamentika és fejjel lelógó denevérpofák, vicsorgó halálfejek, ibolyalila fények, alulról ránk dőlő perspektívát hazudó megoldások erősítik a rémséget. Annyi és olyan monumentális a díszlet, hogy nem is fér a színház falai közé: az utcafronton tárolták nagy részüket... "

"Nagyon egységes az előadás. Mindenki jól teljesít, de a legkiugróbb jelenség az az Egyházi Géza , akinek szerepe szerint is ilyennek kell lennie: emelettel a többiek fölé tornyosulva. A ma még ismeretlen színészek – Egyházi Géza pincér volt mindeddig – teljes intenzitásukkal élték e Polanski-feldolgozást a jó és a rossz örök harcáról. Hogy a Mester több mint negyven éve így látja a világot, ilyen menthetetlennek – nos, az nem rajtuk múlik.”

(Szász Judit: Vámpírjaink kimutatták a foguk fehérjét – www.muvesz-vilag.hu)

"Aki igazi új stílusú táncban, díszletben és színészi alakításban gazdag musicalt akar látni, az semmiképpen se hagyja ki a Vámpírok bálját. Bálra Fel!"

www.musicalinfo.hu )

"Összességében egy nagyszerűen megrendezett, színvonalas előadás részesei lehettünk, ahol mind a zene, mind a látvány, a koreográfiák, mind a színészek játéka magával ragadó!"

(Benkő Diána www.zene.hu )

„Polanski mester út­mutatásait szem előtt tartva alkotott nagyot a rendező, Cornalius Baltus és Dennis Callahan, a ko­ reográfus, valamint a producer, Simon Edit, aki "elhozta" a pro­ dukciót a magyar közönségnek Bu­ dapestre."

„Az énekesek és a táncosok kü­lön-külön és együtt is vastapsokra késztették a közönséget, amely ja­varészt állva ünnepelte hosszasan a szereplöket a bemutatón."

(Go Utazás Magazin)

Kapcsolódó tartalmak