VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

„AZ EZERARCÚ FANTOM” – KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ ÉS ZENÉS BESZÉLGETÉS POSTA VICTORRAL

2013. október 12-én, 14 órakor rendhagyó, zenéléssel egybekötött baráti beszélgetésnek lehetnek részesei a musical szerelmesei Posta Victorral a Lövőház utcai Makadám Mérnök Klubban.

Posta Victor, a Madách Színház művésze számos szerepben csillogtathatta meg tudását – például Az Operaház Fantomjaként, a Fáraóként a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalben, Sir Galahadként a Spamalotban, de megismerhette a közönség a Jézus Krisztus Szupersztár Pilátusát alakítva, Vronszkijként az Anna Kareninában, illetve híres költőnket, József Attillát is életre keltette már a színpadon. Mindezek mellett virtuóz zongoristaként és kiváló szinkronszínészként is ismerheti a közönség. A közönségtalálkozón résztvevők ezúttal sem csalódnak majd, hiszen zenei tudásából és baritonjából nem lesz hiány az est folyamán.

A nagyjából két és fél órásra tervezett esemény folyamán a beszélgetésen túl a közönségnek lehetősége nyílik a dedikálásra és a közös fotózásra is, majd este hat órától egy közös vacsorára is. Vacsorajegyek még korlátozott számban kaphatók a zenés estre. További információk az esemény Facebook oldalán találhatók.