VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

BÉRES ATTILA RENDEZÉSÉBEN ÉRKEZIK A CHICAGÓI HERCEGNŐ A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZBA

Csaknem 90 évvel az ősbemutató után ismét színpadon Kálmán Imre operettje, A chicagói hercegnő a Budapesti Operettszínházban. Béres Attila rendezését április 22-én láthatja először a közönség a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.

A sajtótájékoztatóra érkező vendégek titkos jelszóval léphettek a Bródy Stúdió kopottas, romkocsma hangulatot idéző udvarára, melyet Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója ahhoz a sylváriai kastélyhoz hasonlított, ahová Mary a pesti kocsmában eltöltött intermezzot követően utazik, és miközben a pénzét igyekszik elkölteni, megtalálja a szerelmet. A díszvendégek érkezéséig a főigazgató Kerényi Miklós Gábornak adta át a szót, aki egyenesen Szentpétervárról - ahol épp a Mosoly országát rendezi – érkezett a sajtó eseményre. Kero hangsúlyozta, hogy a teátrum minden egyes Kálmán Imre bemutatóra boldogan készül, és bár a teátrumot annak idején, amikor felmerült az ötlet, mégsem nevezték el a világhírű zeneszerzőről, „a név még mindig ott lebeg a fejünk felett. Nem véletlenül. Kálmán Imre a mi dicsőségünk és ezt soha nem szabad elfelejteni” – mondta a művészeti vezető, majd azzal folytatta, hogy A chicagói hercegnő tipikus példája annak, amikor egy zseni megérzi a világ változását, reflektál is rá, a külvilág azonban nem értékeli ezt. A darab nem lett a legnépszerűbb Kálmán mű, de könnyen lehet – véli Kero –, hogy 100 év múlva az egyik leghíresebb és legismertebb darabja lesz a szerzőnek, mert borzasztóan aktuális és érdekes ma az a fajta kettőség, ami a darabban megjelenik: az ellentétes világok találkozása és egymásnak feszülése, ami végül egy közös harmadikban teljesedik ki. Kerényi Miklós Gábor viccesen elmagyarázta, milyen egyszerű előadni a művet: mindössze elő kell venni, találni kell hozzá egy kiváló szövegírót, aki a librettót újjá varázsolja, egy zenei vezetőt, aki a muzsikát ma is érvényes módon fogalmazza meg és egy rendezőt, aki kellő iróniával, öniróniával nyúl az anyaghoz és a mai kor követelményeinek megfelelően állítja színpadra. „Egy rettenetesen izgalmas előadás elé nézünk. A Chicagói hercegnő egy új sikertörténet kezdete” – zárta szavait a művészeti vezető.

Béres Attila az előadás rendezője először is örömének adott hangot, amiatt, hogy három és fél évvel a Viktória bemutatója után, most ismét az Operettszínházban rendez. Külön öröm számára, hogy olyan darabot bíztak rá, ami igazi kihívást jelent, mégpedig attól, hogy még sosem láttuk. „Amikor valami nincs, az nagyon nagy felelősség, mert rajtad múlik, tovább fog-e élni vagy sem.” Béres kiemelte, arra törekedtek, hogy formailag és színészi kifejezési eszközökben valami fajta kísérlet jelenjen meg az előadásban. „Nem tudom, sikerült-e, hogy a nitrogén bomba felrobban-e majd, de az biztos, hogy összeöntöttünk egy csomó színházi gondolkodást, sok-sok műfaji követelményt, sőt! műfaji ellenkövetelményt is, megpróbáltunk annyira ironikusak lenni, ami még nem sértő, és annyira cinikusak lenni önmagunkkal, amennyire csak lehet.” A rendező végül megköszönte, hogy az Operettszínház vezetése teljesen szabad kezet adott neki: szabadon gondolkodhatott és dolgozhatott. „Nagyon fontos, hogy ha meghívsz valakit, bízz meg benne. Ez a bizalom nekem sok erőt adott és ezt köszönöm ’KeroGyurinak’” –fogalmazott a rendező, majd Lőrinczy Attilához fordult és azt kérdezte tőle, hogy amikor először találkoztak a szöveggel Lupaszigeten üldögélve, és mindössze annyi ötletük volt, hogy Moránia uralkodóját Luparovicsnak fogják hívni (a sziget neve után szabadon), érezte-e, hogy ebből valaha darab lesz.

A dramaturg válaszul George Cukorról mesélt egy anekdotát: a híres amerikai rendezőt megkérdezték, mi sikereinek a titka, mire azt felelte, hogy mindennap egy órát gondolkodik. „Így kezdtem neki én is. Amikor az ember elolvassa a művet, sok mindentől megrémül, de jó esetben a gondolkodásból valami következik és egy hónap szenvedés után már olykor kifejezetten élvezetes, a végét meg összerántja a kétségbeesés”. Lőrinczy úgy látja, hogy az embernél csak a szöveg változik gyorsabban, ezért a 90-100 éves történeteket újra kell gondolni, „ha tényleg igaz, hogy a színház a pillanat művészete”, majd arról beszélt, hogy megpróbálták egy picit elvadítani a történetet, kicsit elvinni a groteszk és az abszurd irányába.

Ekkor Velich Rita jelmeztervező elképesztő ruhakölteményeiben beléptek a várva várt amerikaiak: a milliárdosnő (Fischl Mónika és Bordás Barbara) és barátnői (Szulák Andrea, Nádasi Veronika, Zábrádi Annamária), és az amerikaiak lelkesedésével, kissé lekezelő közvetlenségével és erős akcentussal köszöntötték a jelenlévőket: Hello Budapest!, majd dalra fakadtak Bársony Bálint dzsessz szaxofonos játékával kísérve. A vad macsó, a sylváriai trónörökös (Homonnay Zsolt és Dolhai Attila) és Ökrös Tibor cigányprímást segítségül hívva megmutatták mi az igazi, férfias virtus, a nagyhercegnő (Kalocsai Zsuzsa) pedig finom iróniával énekelt az elmúlt nagyságról, fiatalságról és szépségről. 

A sajtóeseményen a szubrettek (Szendy Szilvi és Dancs Annamari) és táncoskomikusok (Kerényi Miklós Máté és Laki Péter) háttérbe szorultak, mert mint Lőrinczy György fogalmazott: „az alkotók egy olyan különleges színházi poént találtak ki számukra, amit nem akartunk most lebuktatni”.

Az előadás egységes zenei világának megteremtéséről Bolba Tamás gondoskodik, mellette karmesterként vesz részt a produkcióban a színház zeneigazgatója, Makláry László. A különböző zenei stílusokhoz igazodnak a koreográfiák is, így rendhagyó módon három koreográfus felel a táncokért. Lénárd Gábor, a színház saját nevelése, a néptáncokat, a társulathoz újonnan érkezett Hajdú Anita a sztepp táncokat álmodja meg, az egész produkciót pedig Béres Attila egyik állandó alkotótársa, az Operettszínház régi munkatársa, a jól ismert színházi koreográfus, Bodor Johanna fogja össze. A díszlettervező Horesnyi Balázs.

Zárásul a főigazgató kiemelte, hogy az előadásban szerepet kap egy valódi flipper gép, melyet a színház a Flipper Múzeumtól kap, de a bál jelenet is tartogat meglepetéseket, valószínűleg a Budapest Wolfes rögbi játékosai is megirigylik majd a látványt.

Forrás: Budapesti Operettszínház

Kapcsolódó tartalmak