VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

DÍJÁTADÓ ÉS ÜNNEPI GÁLA A MAGYAR OPERETT NAPJÁN

A Magyar Operett Napján gálaest keretében díjazták az Operettszínházban a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekverseny győzteseit, valamint az elmúlt évad legjobbjait.

Több éves hagyományra tekint vissza az az idén Dicsőséges operett címre keresztelt gála, mellyel a Nagymező utcai teátrumban az operett műfaját és annak legtehetségesebb képviselőit ünneplik. Idén Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Jacques Offenbach, Robert Stolz, Zerkovitz Béla és Aldobói Nagy György műveiből láthatott részleteket a közönség Oszvald Marika, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Frankó Tünde, Szendi Szilvi, Boncsér Gergely, Kocsis Dénes, Dolhai Attila, Peller Károly, Vadász Zsolt és Laki Péter tolmácsolásában.

Az est második részében került sor az operett napi díjak átadására. 2016-ban az Évad Legígéretesebb Ifjú Művészének járó Marsallbot-díjat Simon Panna vehette át a tavalyi győztestől, Gubik Petrától. Az Évad Musical Színésze díjat idén Peller Anna vehette át a Nők az idegösszeomlás szélén című musicalben nyújtott alakításáért, illetve Kerényi Miklós Mátét a Virágot Algernonnak főszerepében nyújtott teljesítményéért díjazták. Az Évad Operett Színésze elismerést Dolhai Attila és Fischl Mónika vehette át Latorcai Jánostól, az Országgyűlés alelnökétől.

A Musica Hungarica Kiadó díjai is átadásra kerültek. 2016-ban a magyar operett műfaj népszerűsítéséért, több évtizedes művészi teljesítményéért nagydíjat kapott Bíró Attila, a Budapesti Operettszínház egykori karmestere. Az életmű díjat bonviván szerepekben nyújtott több évtizedes színművészi teljesítményéért Jankovits József vehette át Éliás Tibortól, a Musica Hungarica igazgatójától.

Október 24-e duplán is kötődik az operett műfajához, hiszen nem csak Kálmán Imre születésnapja, de ugyanezen a napon halt meg a műfaj másik emblematikus magyar zeneszerzője, Lehár Ferenc. Az est során sor került a híres komponistáról elnevezett Nemzetközi Lehár Ferenc Énekverseny különdíjainak átadására is. Ünnepi beszédében Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház művészeti vezetője elmondta, hogy bár sok országban születtek operettek, mára csak Magyarországon kezelik élő, létező műfajként, így az operett letéteményeseiként tekintenek ránk. „Korszerűen, maian, újragondolva játsszuk az operettet. Erre büszkének kell lennünk. Ez a nap a büszkeségünk napja.”

A kormány képviseletében Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntőt. „Egyetlen színházi műfaj sem épült be olyan szervesen a magyar színházi életbe, mint az operett. Ennek köszönhetően 2014 óta immár hivatalosan is hungarikum” – emelte ki a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője.

A tízedik alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetés célja az operett műfaj nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése. 2016-ban a zsűri tagjai Frankó Tünde Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Jurij Schwarzkopf, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója, Yehonatan Carmi izraeli zenei menedzser, Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem professzora voltak, az elnöki feladatokat Kerényi Miklós Gábor látta el.

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség Fair Play-vígaszdíját Farkas Tamás kapta, aki a Lady Budapest bemutatójában játszott szerepe miatt a döntőn nem tudott részt venni, de az Énekverseny során végig kiváló teljesítményt nyújtott.

A szubrett-táncoskomikus kategória 2. díját Maria Elizarova és Aleksandr Lenogov, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház tagjai nyerték, a kategória győztesei Imre Roland és Saifi Claudia, a Pesti Broadway stúdió fiatal művészei lettek. A bonviván kategória győztese, az orosz Fedor Osipov, a kategória 2. helyezettje Robert Smiščík szlovák versenyző lett. Az Operettissima Nonprofit Kft különdíját Fülöp-Gergely Tímea, a Primadonna kategória 2. helyezettje, a Kolozsvári Magyar Opera énekesnője érdemelte ki. A Lehár Ferenc Énekverseny nagydíját Lévai Enikő kapta. A Budapesti Operettszínház fiatal primadonnája két különdíjban is részesült: a Fidelio Fortissimo-díj mellett a Szentpétervári Zenés Komédia Színháztól is meghívta egy gálán való fellépésre.

A gálaest műsorvezetői az évad két musical díjasa, Peller Anna és Kerényi Miklós Máté voltak, közreműködött a Budapesti Operettszínház balettkara, énekkara és zenekara, vezényelt Makláry László főzeneigazgató.

Kapcsolódó tartalmak