VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

ÉVADZÁRÓ A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN - JÖN A CHICAGO

A Centrál Színház évadzáró társulati ülésén Puskás Tamás igazgató ismertette a következő évad bemutatóit, valamint az új és a távozó tagok névsorát.

Kiemelte, hogy a színház látogatottsága meghaladta idén a 100 ezer nézőt, és a teátrum gazdasági értelemben is erős lábakon áll.
„Ez a nagyon erős teljesítmény azonban főleg arra elég, hogy az érezhető recessziós közeget, és a fenntartó főváros egyre csökkenő támogatását ellensúlyozni tudjuk.”

Bejelentette, hogy távozik a színháztól Béli Ádámés Földes Eszter, ugyanakkor új tagokkal is bővül a társulat:Botos Éva mellett egy év távollét után visszaszerződik a színházhoz Schmied Zoltán, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen frissen végzett Szilágyi Csengeis a Centrál Színház társulati tagja lesz jövőre. Szilágyi Csenge az idei évadban már bemutatkozott a színház Black Comedy című előadásában, ahol Kovács Patrícia szerepét vette át.

Az évad nagy sikereként értékelte, hogy a januárban bemutatott „Illatszertár” című előadás bekerült azon előadások sorába, amelyeket fél év alatt több mint 30 alkalommal műsorra tűzhetett a színház. Hasonló sikert eddig az Illatszertáron kívül három előadásnak sikerült elérnie a Centrál Színház történetében: a „Central Park West”, a „Pletykafészek” és a „Cabaret” című produkcióknak.

A jövő évi bemutatókra kitérve az igazgató elmondta, hogy három nagyszínpadi és egy kisszínpadi premierrel készülnek a 2013/14-es évadra.
Október 11-én Michael Frayn „Még egyszer hátulról” című darabját mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében, amelyet szilveszteri bemutatóként a „Chicago” követ Bozsik Yvette rendezésében. Bozsik Yvette dolgozott már a Centrál Színházban; a színikritikusok által a 2010-ben legjobb zenés-szórakoztató előadás díjával kitüntetett „Cabaret” című produkciót állította színpadra.

Tavaszi bemutatóként a West Enden Mark Haddontöbbszörösen díjazott darabját,  „A kutya különös esete az éjszakában”-t mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében. Az igazgató hozzátette, a színház fontosnak tartja, hogy hathatós segítséget nyújtson a magyar dráma ügyének, ezért az „Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó” író-rendezője, Kiss Márton szerződést kapott egy új darab megírására. Ezen kívül felkérte Nádasdy Ádámműfordítót, hogy Shakespeare Szeget szeggel” című darabját fordítsa újra, amelynek előbemutatóját a következő évi Keszthelyi Nyári Játékokra tervezi a teátrum.

Bár a a Centrál Színház a 2012/13-as évadát ezzel a társulati üléssel lezárta, az idén XIV. alkalommal megrendezettKeszthelyi Nyári Játékokon még lehet látni a teátrum előadásait: a július 25-e és augusztus 18-a között zajló programsorozaton a keszthelyi Festetics kastély kertjében a július 25-én látható „Hét boszorka” nyitó koncertelőadás mellett 13 alkalommal láthatja az „Illatszertár” című produkciót a balatoni közönség.

Kapcsolódó tartalmak