VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

SZABADTÉRI ZENÉS ELŐADÁSOK 2018

Már javában tart a nyár, így - ahogy azt már megszoktuk - megannyi zenés (és nem zenés) produckióval készülnek a színházak, társulatok. Bár néhány előadás már lezajlott, igyekeztünk a teljesség igényével összeszedni, hogy a kőszínházak évadzárása után hol található egy kis zenés színházi élmény a fővárosban és vidéken egyaránt.

Az összeállítást Hadady Andrea készítette. Jó válogatást, jó pihenést a nyárra és persze sok-sok zenés színházi élményt kívánunk!

Szegedi Szabadtéri Játékok (fotó: szegediszabateri.hu)

 

Budapesti előadások

 

Július 20-21.
Cirkuszhercegnő (operett) – Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Szabad Tér Színház - Miskolci Nemzeti Színház - Fővárosi Nagycirkusz

Augusztus 3-4.
Bor, Dal, Asszony (operettgála) – Budai Vár Oroszlános Udvar (Budavári Palotakoncert)
Budapesti Operettszínház

Group 'n' Swing - Száz év szerelem (koncert musical) – Városmajori Szabadtéri Színpad
Mihályi Réka, Magyar Bálint és a Maffia Swing tánckar

Augusztus 8.
Nyáresti filmzenék (filmzenei koncert) – Benczúr Kert
Náray Erika, Polyák Lilla, Szulák Andrea

Augusztus 10.
Bernstein 100 – Gershwinnel (koncert) – Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Szemere Zita, Balogh József, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

Augusztus 17.
Filmzene fantázia (szimfonikus filmzene koncert) – Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Budapest Symphony Orchestra

 

 

Vidéki előadások

 

Július 19-22, július 26-29.
Sing, sing, sing - Masters (musicalshow) – Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Joel Wood (London), Stéphanie Schlesser (Párizs), Vincent Bueno (Bécs), Feke Pál, Vastag Tamás, Füredi Nikolett, Buch Tibor

Július 20.
A dzsungel könyve (musical) – Balatonlelle, Kultúrpark Szabadtéri Színpad
Veszprémi Pannon Várszínház

Bob herceg (operett) – Veres1 Színház, Mézesvölgyi Nyár
Magyar Zenés Színház

Július 21.
A pál utcai fiúk (musical) – Alsóörs, Strandszínház
Veszprémi Pannon Várszínház

Július 24.
Marica grófnő (operett) – Eger, Líceum udvar
Magyar Zenés Színház - Agria Játékok

Július 26-27.
A púpos (musical) – Komárom, Monostori Erőd
Magyarock Dalszínház

Július 27.
Operettgála (koncert) – Szentesi Nyári Szabadtéri Színház
Berkes János, Kállay Bori, Birinyi Mónika, Bálint Csaba, Hegyi Anikó és az Orfeum Vándorszínpad Tánckara

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról '45 (musical) – Veszprém, Várbörtön Udvara
Veszprémi Pannon Várszínház

Július 27-28.
A chicagói hercegnő (operett) – Debrecen, Nagyerdei Szabadtéri Játékok
Budapesti Operettszínház

Marica grófnő (operett) – Gödöllő, Grassalkovich Kastély díszudvara
Pesti Művész Színház

Július 28.
Zsuzsi kisasszony (operett) – Kisvárda Várszínház, Bagolyvár
Turay Ida Színház

Dog Story (musical) – Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad
Játékszín

Július 29.
Egy darabot a szívemből (musical) – Veszprém, Várbörtön Udvara
Veszprémi Pannon Várszínház

Augusztus 2.
Gyöngyhajú lány balladája – Tata, Angolkert Szabadtéri Színpad
Experidance Productions

Augusztus 2-3-4-5.
Egri csillagok (musical) – Egri Vár
Agria Nyári Játékok

Augusztus 2-3-4.
Monte Cristo grófja – Szarvasi Vízi Színház
Békéscsabai Jókai Színház

Augusztus 3.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról '45 (musical) – Balatonlelle, Kultúrpark Szabadtéri Színpad
Veszprémi Pannon Várszínház

Csókos asszony (operett) – Kisvárdai Várszínház, Bagolyvár
Pesti Művész Színház

Augusztus 4.
Sing, sing, sing - Masters (musicalshow) – Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad
Joel Wood (London), Stéphanie Schlesser (Párizs), Vincent Bueno (Bécs), Feke Pál, Vastag Tamás, Füredi Nikolett, Buch Tibor

Augusztus 4-5.
Búbocska (ördögmusical) – Gyulai Várszínház, Tószínpad
Gyulai Várszínház - Kolozsvári Magyar Opera

Augusztus 8.
A padlás (musical) – Komárom, Monostori Erőd
Magyarock Dalszínház

Augusztus 9-10.
A padlás (musical) – Balatonlelle, Kultúrpark Szabadtéri Színpad
Veszprémi Pannon Várszínház

Augusztus 10.
Robin Hood (musical) – Eger, Líceum udvar
Agria Nyári Játékok, Szomor György produkció

Augusztus 10-11-12, 17-18-19-20.
Apáca Show (musical) – Szegedi Szabadtéri Játékok
Budapesti Operettszínház - Zikkurat Színbadi Ügynökség

Augusztus 10-11-12.
A chicagói hercegnő (operett) – Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Budapesti Operettszínház

Augusztus 11.
Mátyás, az igazságos (családi rockopera) – Diósgyőri Vár
Nemzeti Lovas Színház

Tündőklő csillagok (ünnepi gálakoncert) – Eger, Líceum udvar
Agria Nyári Játékok, Várkonyi Mátyás Színtársulás

Bob herceg (operett) – Szarvasi Vízi Színház
Veszprémi Petőfi Színház

Augusztus 12.
Best of Musical (koncert) – Balatonfüred, BSZKK Szabadtéri Színpad
Janza Kata, Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter

Gyöngyhajú lány balladája (musical) – Debrecen, Nagyerdei Szabadtéri Játékok
Experidance Productions

Operettgála (koncert) – Eger, Líceum udvar
Agria Nyári Játékok, Gonda-Báder produkció

A dzsungel könyve (musical) – Veszprém, Várbörtön Udvara
Veszprémi Pannon Várszínház

Augusztus 17.
Kőműves Kelemen (rockballada) – Balatonföldvár, Kultkikötő
Kecskeméti Katona József Színház

A pál utcai fiúk (musical) – Balatonlelle, Kultúrpark Szabadtéri Színpad
Veszprémi Pannon Várszínház

Trója (rockopera) – Kalocsai Szabadtéri Színpad
Sziget Színház - Nemzeti Lovas Színház

Operett fesztivál – Bor, mámor, szerelem (operettgála) – Tihany, Bujtor István Szabadtéri Színpad
Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Marica grófnő (operett) – Tokaj, Fesztiválkatlan
MÜPA - Budafoki Dohnányi Zenekar

Augusztus 18.
Meseautó (musical comedy) – Nyíregyháza, Szabadtéri Színpad
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

Sakk (musical) – Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad
PS Produkció

Operett fesztivál – Bob herceg (operett) – Tihany, Bujtor István Szabadtéri Színpad
Székesfehérvári Vörösmarty Színház

A pál utcai fiúk (musical) – Veszprém, Várbörtön Udvara
Veszprémi Pannon Várszínház

Augusztus 19.
Operett fesztivál – Operettgála (koncert) – Tihany, Bujtor István Szabadtéri Színpad
Székesfehérvári Vörösmarty Színház
 
Augusztus 24-25-26.
István, a király (rockopera) – Baja, Petőfi-sziget
Budapesti Operettszínház - Zikkurat Színpadi Ügynökség 

Egy éj Velencében (operett német nyelven) – Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Soproni Petőfi Színház

Augusztus 24.
Operettgála (koncert) – Komárom, Monostori Erőd
Magyarock Dalszínház

Augusztus 25.
Nyárzáró musical gála (koncert) – Balatonakarattya, Center Parti Line Színház
Mahó Andrea, Csengeri Attila, Egyházi Géza, Nagy Sándor

A padlás (musical) – Veres1 Színház, Mézesvölgyi Nyár
Győri Nemzeti Színház

Augusztus 31.
Hófehérke (családi musical) – Jászberény, Szabadtéri Színpad
Concert Europe

A három testőr Afrikában (musical) – Komárom, Monostori Erőd
Magyarock Dalszínház

Monte Cristo grófja (musical) – Tokaj, Fesztiválkatlan
Békéscsabai Jókai Színház

Szeptember 7-8-9.
A csárdáskirálynő (operett német nyelven) – Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Operettvilág Együttes - Soproni Petőfi Színház

Szeptember 14.
A költő visszatér (rockopera) – Komárom, Monostori Erőd
Magyarock Dalszínház

Kapcsolódó tartalmak