VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

A MUSICAL A NÉP OPERÁJA

Interjú Kocsák Tiborral

Kocsák Tibor neve a szakma és a nagyközönség számára egyet jelent a színvonalas, nagyformátumú zenés darabokkal. Pályája során számos remekművel megörvendeztette már a nagyérdeműt, most pedig legújabb bemutatójára, az Abigélre készül. A zeneszerzőt a nagy érdeklődéssel várt produkcióval kapcsolatban kérdeztük a próbafolyamat végső fázisában.

Hogyan kérték fel az Abigél zenéjének megírására?

Annak idején a Légy jó mindhalálig bemutatója után Miklós Tiborral elgondolkoztunk azon, mi legyen a folytatás. Szóba került a Pál utcai fiúk, valamint Szabó Magdát is megkerestük az Abigél jogaival kapcsolatban, de az írónő egyértelmű nemleges választ adott. Én akkor le is tettem erről a tervünkről, és ennek immár tíz éve.
Olyan másfél évvel ezelőtt azonban megkeresett engem Kerényi Miklós Gábor, hogy egy tehetséges, fiatal rendező, Somogyi Szilárd megkapta a jogokat Szabó Magdától, és rám gondoltak, mint zeneszerzőre. Elmentem megnézni Szilárd egyik rendezését, és nagyon tetszett; nem sokkal utána pedig összeállt az alkotócsapat. Az Operettszínház részéről Kerényi Miklós Gábor, aki tulajdonképpen a terelgetője ennek a dolognak, Somogyi Szilárd, aki nem csak rendezőként, de dramaturgként is részt vesz az előkészületekben; Miklós Tibor dalszövegíró, aki ezeréves barátom, és jómagam.

Milyen elvárásokat támasztottak a készülő zenével kapcsolatban? Kapott-e konkrét instrukciókat?

Valószínűleg azért kértek fel engem, mert az előző munkáim alapján tudták, milyen jellegű zenét szoktam írni. Nem szívesen beszélek a saját zenémről, de annyit mindenképp el kell mondjak, hogy a komponálás előtt elolvasom a történetet, beleélem magam a korba, az író lelkivilágába; aztán pedig egyszer csak, az írott szó tematikájából megszületik a dallam és a ritmus. A prózai remekművek törvényszerűségeit próbálom a szerzeményeimben is érzékeltetni, és amíg ez a zenedráma meg nem érik bennem, addig nem vagyok nyugton. Úgy gondolom, ezeknél az irodalmi remekműveknél kötelező a velük megegyező minőségi szint elérése a zenét illetően is. A musicalt éppen azért szeretem, mert ez a nép operája. És minden korban az opera gazdálkodott az addig felhalmozott zenei kincsekből, amelyeket természetesen én is óhatatlanul beleemelek a darabjaimba. Ritmusképleteket, dallamokat azonban kevésbé, mert nem érzem szükségét annak, hogy figyeljem, hol tartanak éppen a trendek.

Mennyire inspirálta önt az Abigél filmváltozata?

A film mindannyiunk életében jelentős szerepet játszott. Nem hiszem, hogy van olyan ember az országban, aki ne látta vagy legalább ne hallott volna róla. Biztos, hogy maradt bennem egy erőteljes lenyomat a világából, amit átszűrtem magamon. Bár a színpadi mű elsősorban a könyvre támaszkodik, bizonyára lesznek olyan részek is, amelyek visszaköszönnek a tévéváltozatból.

Miklós Tiborral már számos művet írtak együtt. Van valamilyen kialakult munkamódszerük? Mennyivel könnyebb most együtt dolgozniuk, mint az első alkalommal?

Miklós Tiborral hatalmas szerencsém volt, és – ha nem akarok szerénytelen lenni – azt gondolom, neki is velem. Az első közös munkánk előtt nem ismertük egymást, de ahogy elkezdődött a kettőnk közötti kommunikáció, rögtön kiderült, hogy azonos húron pendülünk, a legtöbb dologról azonos módon vélekedünk. Ezen kívül valamilyen értelemben ő is zenész, mert bár nem professzionális, érzi a zene lüktetését, súlyát, fordulatait, holtpontjait. Én pedig mindig szerettem a verseket, az irodalmat, így talán nekem is van egy kis rálátásom az ő munkájára. Az én irodalmi és az ő zenei érdeklődése nemhogy kioltja, de erősíti egymást. Azt gondolom, mindketten igen tapasztaltak vagyunk abban, amit csinálunk, ezért nem nagyon hagyunk másnak beleszólást a munkánkba. Miklós Tibornál például érdemes megfigyelni, hogy mennyire más a szókincse, ha mondjuk a Sztárcsinálókról van szó, mint ha a Vörös Malomról beszélünk, ahol valóban molnár ferenci szöveget írt. Számunkra nagyon fontos, hogy épp olyan remekművet hozzunk létre a magunk területén, amilyen az eredeti mű volt prózai formában.

Egy olyan ősbemutató esetében, mint az Abigél, felmerül a kérdés: mennyire írja a színészek hangjára a zenét?

Alapvetően a musicalben is megvannak ugyanazok a szerepkörök, mint az operában, csak éppen hangilag nem válnak annyira el egymástól. Itt is van szoprán, alt, bariton, basszus, de a musicaléneklés természetes, prózai hangból táplálkozik, arra építi fel a technikáját. Persze előfordul, hogy az ember fantáziája megindul, de a legfiatalabb színészgeneráció már olyan profi, hogy nem okoz nekik különösebb nehézséget, amit írok. Természetesen a színészekben is gondolkozom a komponálás során, de igen jól képzett énekesekről van szó. Csak egy-egy ponton fordul elő a próbák folyamán, hogy át kell írnom egy-két hangot, de összességében a dolog abszolút működőképes.

Az Eurovíziós Dalverseny magyarországi döntőjén az Abigél „Két szív” című dalával indult a Budapesti Operettszínház két művésze, Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt. Gyönyörű, ám nem kimondottan fesztiváldalról van szó. Ennek a fényében az elért harmadik hely sikerként könyvelhető el?

Én elég későn tudtam meg, hogy benevezték a dalt a versenyre. Ez készült el elsőként, mert fel kellett vennünk belőle egy öt perces demó változatot. A résztvevők meg az énekesek pedig jelezték, hogy igen nagy sikere van, nagy figyelmet fordítanak rá, ami természetesen örömmel töltött el. De a fesztivállal kapcsolatban aggályaim voltak, hiszen a Két szívnek semmi köze a világslágerekhez, inkább egy romantikus betétdal, ami nagyon jól énekelhető. Én is szívesen hallgatom, ami ritka, mert megírás után nem szokásom újrahallgatni a műveimet.
Nem tartom magam slágerszerzőnek, ezért én mindenképpen nagy sikerként könyvelem el az elért helyezést, és jó érzés, ha tetszik az embereknek, amit csinálok.

Munka közben foglalkoztatja a készülő dalok esetleges külföldi utóélete?

Daloknál nem, de a daraboknál igen. Több darabom is állt már a világsiker küszöbén, többek között az Anna Karenina, a Légy jó mindhalálig és A vörös malom. Mindhárom esetében kilátásba került a bemutató a West Enden, de valami oknál fogva sajnos mégsem jött létre, ami nyilván a mi oda nem figyelésünknek és ügyetlenségünknek is köszönhető. De azt mondhatom, ez egy reális lehetőség, és továbbra is nagy vágyam marad, hogy megmérettessenek a darabjaim külföldön, az ottani technikai lehetőségekkel, professzionális tánckarral. Mindez egyébként hál’ istennek itt Magyarországon is megvan, hiszen például az Operettszínház vagy a Madách előadásai mind világszínvonalúak. Mégis, minden musicalszerzőnek az az álma, hogy a darabját játsszák a West Enden vagy a Broadway-n. Amikor dolgozom, mindig arra gondolok, hogy az ottani színvonalat mindenképpen meg kell ütni. De nem csak rólam van szó: Magyarországon rengeteg kiváló zeneszerző van, aki kint is megállná a helyét, ha kapna rá lehetőséget.

A magyar közönség nagy érdeklődéssel várta a darabot. Vajon várható-e az, hogy a Magyarországon mára igen jelentőssé vált musicalrajongó rétegen kívül Szabó Magda és az Abigél kedvelői körében is sikert arat a produkció?

Mindannyiunknak az a szándéka, hogy az Abigél az unokáktól a nagymamákig minden korosztálynak örömöt és élményt nyújtson. Biztos vagyok benne, hogy ez a téma mindenkit érdekel, épp ezért remélem, azok is megnézik majd a darabot, akik fenntartással viseltetnek iránta, és kellemesen csalódnak. A fiatalok korosztálya elsősorban kedvencei miatt jön el a színházba, ami nagyon jó dolog, ám emellett azt is remélem, hogy gazdagodnak majd a produkcióval, jó érzéseik támadnak, többek lesznek általa. A zenén keresztül talán olyan érzéseket is tudunk közvetíteni, amelyek sem a film nézése, sem a könyv olvasása közben nem juthattak el olyan intenzitással az emberekhez, mint a színházi élmény által. Úgy gondolom, sikerült összeraknunk úgy a darabot, hogy mindenki megtalálja majd a számítását. Már a bemutató előtt látszik, hogy jó csillagzat lengi körül az Abigélt, mindenki, aki részt vesz az előkészületekben, átszellemül és szívvel-lélekkel teszi a dolgát. Nyilván akadnak még kijavításra váró hibák, de mi azon leszünk, hogy a darab minél felemelőbb, minél katartikusabb élményt nyújtson a nézőknek. Ha kortól függetlenül gyönyörködteti az embereket, ha a közönség úgy érzi, kapott valamit ez alatt a két és fél óra alatt, akkor én boldog leszek.

Az Ön számára mely zeneszerzők művei nyújtják a legnagyobb élményt?

Sok ilyen van, a legkülönbözőbb korok és stílusok képviselői. A kedvenceim között van Mozart, Debussy, Puccini, de a régi Genesis együttes és Paul McCartney is. Mindenkitől tanultam, óhatatlanul ellestem technikákat, elképzeléseket, érzéseket. A musicalszerzők közül igen nagyra tartom Andrew Lloyd Webbert, akivel mondhatni személyes jó viszonyban vagyunk, és persze Stephen Sondheimet, aki a musicalírás folyvást megújuló, különleges egyénisége. Nem felejtkezhetünk el Leonard Bernsteinről sem, akinek West Side Story-ja forradalmasította ezt a műfajt a múlt század folyamán. Az imént felsorolt szerzők műveit mindig szívesen hallgatom, de sajnos nem sok szabadidőm van, és ha mégis akad, akkor inkább zenét írok.

 

Vincze Dániel


 

Kapcsolódó tartalmak