VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

A SZÍNHÁZ ÜNNEP

Interjú Miklós Tiborral
Hogy fogadtad, mikor megkerestek az Abigéllel kapcsolatban?

Somogyi Szilárd és Kerényi Miklós Gábor kértek fel az Abigél dalszövegeinek a megírására, és természetesen nagyon örültem neki. Főképp, mikor kiderült, hogy nem egy leegyszerűsített zenés játékról van szó, hanem egy valóban nagy volumenű musicalről, amely 70-75 %-ban dalokban történik meg. Boldogan elvállaltuk, hiszen Tibinek régi vágya volt már ez a munka, én pedig nagy tisztelője vagyok Szabó Magdának és életművének. Úgy érzem, jó csillagzat alatt született a musical, jó hangulatban folyik a munka, és azt hiszem, a színre vitele is méltó lesz az igyekezetünkhöz.

Kocsák Tiborral hosszú évek óta jó barátok és szerzőtársak vagytok. Könnyebb vele most együtt dolgozni, mint a pályátok elején?

Biztos nekünk is szükségünk volt egy kis időre, hogy összecsiszolódjunk, de a barátságunk már az első pillanattól kezdve igen magas hőfokú, tartalmas és rendíthetetlen volt, és természetesen ugyanez vonatkozik a szerzőtársi kapcsolatra is. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is összeszólalkoztunk volna a munkán, vagy komolyabb nézeteltérésünk lett volna, de természetesen mindig igyekeztünk úgy dolgozni, hogy a lehető legjobban és legtöbbet hozzuk ki a másikból. Alapvetően azt gondolom, régebben sem volt más a közös munka. Mindig érdekes viszont, ha a rendező olyan megoldásokra hivatkozik, amik a mi korábbi műveinkből valók; ilyenkor tulajdonképpen klasszikusokként szerepelünk saját magunk előtt, ami nagyon fura érzés.

A már elkészült zenére szereted megírni a szöveget vagy inkább fordítva?

Az esetek nagyobb részében a zeneszerző az, aki elsőként kell, hogy mozduljon, hiszen az a legjobb, ha a szövegíró nem csak a gondolatot tudja kiszolgálni, hanem a zenét is. Előfordult persze olyan is, hogy Tibi kifejezetten kérte: írjak meg inspirációként egy kis refrént vagy akár egy teljes dalszöveget.

Példának okáért a Játék Horn Micinél jelenetben az egyik kislánynak el kell mondania egy híres magyar verset csupa „e” betűvel. Ez az én ötletem volt, Tibinek nagyon tetszett, és persze kérte, hogy akkor írjam is meg. Az eszperente Anyám tyúkját nem tudtam volna megírni ilyen aprólékos pontossággal, ha már kész zenére kell dolgoznom.

Általában azonban megkaptam a kész zenét, és az adott szituációhoz kellett szöveget írnom. Soha nem felejtem persze, amire a régi mesterek tanítottak: mindig kell lennie olyan soroknak, amelyek azonnal megragadnak a közönségben. Egyébként is mindig belső igény nálam, hogy a szövegeim a zenéről leválasztva is vers értékűek legyenek; azt hiszem, ez eddigi munkáim miatt is kötelez. Ami még érdekes, hogy az Abigél esetében nem mi csináljuk a dramaturgiát, ezért előfordult, hogy bizonyos dalokra két-három szövegváltozatot is kellett írnom, mivel a helye minduntalan változott a darabban. Ilyen van, ezt tudomásul kell venni, ez mindig együtt jár egy új darab születésével. Azt is nagyon szeretem, ha egyedül kell megbirkóznom mindennel, de az is borzasztó jó, ha egy csapatban, egy közösségben dolgozhat az ember.

Mennyire érezhető a szövegeiden Szabó Magda hatása?

Jó régen megtanultam, hogy nagyon tisztelettudóan kell bánni a nagyokkal, és csak akkor lehetek méltó szerzőtársuk, ha minél többet tudok tőlük átvenni, nem csak gondolatiságban, eszmeiségben, hanem adott esetben szóhasználatban is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy például a Légy jó mindhalálig szövegeiben több esetben is szó szerint tudtam Móriczot idézni. Az Abigélben, mikor a papa és Gina énekli, hogy „A világ akkor teljes csak, ha velem vagy”; az egy az egyben Szabó Magda. Mielőtt megkaptam a szomorú hírt, hogy itthagyott minket, még reméltem, hogy eljön a premierre, és felismeri a saját mondatait a dalokban. Ez már sajnos nem valósulhat meg, de remélem, hogy fentől velünk együtt nézi majd végig a bemutatót, hiszen már a próbák folyamán végig velünk volt a szelleme.

Mennyit dolgoztál összesen a szövegeken?

Az egész szerzői munka olyan másfél évig elhúzódott, de ez nem jelenti azt, hogy egyfolytában az Abigélen dolgoztam, hiszen volt, hogy akár több hét is kimaradt. A négy embernek, aki a librettóval foglalkozott (Kocsák Tibor, Somogyi Szilárd, Kerényi Miklós Gábor és jómagam), elég elfoglaltak voltak a mindennapjai. Szerencsére nem sürgetett minket a határidő, ezért mindig volt időnk visszanézni arra, amit addig csináltunk. Amíg lehet, szeretem csiszolgatni a szövegeimet a próbafolyamat közben is, de éppen az említett hosszú alkotófolyamat miatt mostanra már csak apróságok maradtak. Meg lehet persze írni egy musicalt másfél – két hónap alatt is, de akkor bizony sülve-főve együtt kell élni a szerzőknek. A Sztárcsinálók írásakor összeköltöztünk egy alkotóházba Várkonyi Matyival, és kicsit több mint két hónap alatt megírtuk a darabot. Kicsit olyan ez, mintha edzőtáborban lenne az ember.

Mi a véleményed a rendezéssel kapcsolatban?

Nagyon szurkolok Szilárdnak, mert nagyon tehetséges srácnak tartom. Nagy harcot vív nap mint nap, mert bár itt nagyon sok minden őt szolgálja, rengeteg más dolog leküzdendő akadályként jelentkezik. Láttam őt már csüggedten és újra fellelkesülve, de nagyon bízom benne, mert szép és gazdag látomása van erről a produkcióról. Ez nem egy hétköznapi darab és nem egy hétköznapi rendezés; egy igen tehetséges és ambiciózus fiatalemberről van szó. Soha nem felejtem el, mikor egy tanárom egyszer csak magamra hagyott egy csomó darab rendezésével engem, mint fiatal rendezőasszisztenst, azokkal a színészekkel, akikért addig csak rajongtam. Hihetetlen érdekes és kicsit bizarr érzés volt, de ilyen az élet: megszoksz vagy megszöksz.

Számos kitűnő munkát köszönhet már neked a magyar zenés színház. Van-e kedvenced, és az Abigél köztük van-e?

Egyértelműen köztük van. Sokat járok be a próbákra, ami nem jellemző rám, ha nem én rendezem a darabot. De az Abigél a szívemhez nőtt, és nagyon érdekel a sorsa. Közhely, hogy mindig a legutóbbi feladat jelenti a legnagyobb kötődést, de lehet benn valami. Viszont bármikor, ha betévedek a Menyasszonytánc előadásaira, ugyanolyan közel érzem azt is magamhoz, mint a bemutató napján. És nyilván az is jó érzés, ha az ország valamelyik zenés színházában felbukkannak a szövegeim egy-egy újabb premier alkalmával. Büszke vagyok mindarra, ami mögöttem van, de ez egyszersmind kötelez arra, hogy folytassam, hogy menjek tovább. Azt érzem a legközelebb magamhoz, ha a zeneszerző úgy tud kiteljesedni, hogy eljut szinte az operai formához, amikor már mindent dalban, versekben mondanak el. Nagyon tudom szeretni a pusztán szórakoztatásra íródott műveket, de legfőképpen azok a musicalek érdekelnek és izgatnak, amelyek hatást gyakorolnak a közönségre, amelyek nem csak érzelmi kikapcsolódást jelentenek, hanem adnak nekik, megváltoztatják őket egy kicsit, nemesítik a lelküket. A Kiálts a szeretetért! című darabom marketingjére egy fillér sem maradt, mégis túl vagyunk az ötvenedik előadáson, az ország számos pontjára hívnak minket, és ez nagyon jóleső érzés. Másfél éve támogatás nélkül létezünk, mint Rock Színház, és a hiányzó összegeket a saját pénzemből pótoltam. Nem mondom, hogy könnyű volt, de hát az ügy!... Ezek az előadások ünnepek, az emberek másképp mennek ki a nézőtérről. Az Abigélben is rengeteg ilyen pillanat van. Ez nem azt jelenti, hogy a könnyzacskókra akarunk hatni mindenáron, de úgy érzem, az embereket olyan mélyen érinti majd meg, hogy már nem puszta érzelmi hatásról, hanem igazi lelki változásról beszélhetünk.

Van olyan musical, ami eddig elkerült, de szívesen lefordítanád? Vagy inkább egy újabb magyar ősbemutatón töröd a fejed?

A mindenkori műsortervemben mindig szerepel Kurt Weil jazz-operája, a Street Scene, de a Sondheim-életműben is bizonyára akad olyan darab, amihez még itthon nem nyúltak hozzá, és boldogan csinálnám. Legközelebb a Szent Péter esernyőjét akarjuk megcsinálni, amelybe éppen illik egy újonnan – eredetileg az Abigélhez – megírt dal. Nagy vágyam még Dickens Szép remények című műve, és Petőfi halhatatlan alkotása, A helység kalapácsa. Jelenleg ezeken dolgozom, illetve szeretnék majd dolgozni.

 

Vincze Dániel

Kapcsolódó tartalmak