VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

10 ÉVES AZ OPERAHÁZ FANTOMJA – VILLÁMINTERJÚK

Május 30-án ünnepelte a Madách Színház Az Operaház Fantomjának tíz éves jubileumát. A rendhagyó előadás után a Viva la Musical! stábja Sasvári Sándorral, Fonyó Barbarával és Kocsák Tiborral beszélgetett.

Ön szerint mi okozza Az Operaház Fantomjának sikerét?

S.S.: Andrew Lloyd Webber őrületesen populáris, ugyanakkor szinte operai témákkal keveredő zenét írt ehhez a csodálatos és misztikus történethez. A nézőket megfogja a szerelmi háromszög, az érzelmek, a Fantom titokzatossága pedig mindenkit magával ragad. Nem véletlen, hogy a világon több mint 25 éve játsszák a darabot, Londonban nemrégen volt a 11 ezredik előadás, ami elképesztő. Számunkra pedig az az előadás különlegessége, hogy először a világon másképpen tudtunk hozzányúlni. Ez egy hatalmas lehetőség volt a színháznak, és az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy itthon is nagyon nagy szükség van erre a fajta színházra.

Más végigélni egy ilyen jubileumi előadást, amikor a darab folyamán cserélődnek a szereplők?

S.S.: Kicsit más, mint amikor az elejétől kezdve benne van az ember, most inkább arra kellett koncentrálni, hogy a tanár úr speciális utasításait is meg tudjuk valósítani. Viszont az utolsó húsz percben, ami az enyém volt, már teljesen belezökkentem a szerepbe, és olyan volt, mintha végigjátszottam volna az egész darabot.

Mit jelentett önnek a Fantom szerepe?

S.S.: Rengeteg csodálatos szerepem volt már, és remélem, még vár is rám sok, de az összes bemutatóm közül ez az egyik legkimagaslóbb feladat, nagyon nagy lehetőség volt, és hálás vagyok érte.


Ezután Fonyó Barbarát kérdeztük az előadáshoz kapcsolódó élményeiről.

A Madách Színházban szinte már hagyomány, hogy a Fantom jubileumi előadásain egymásnak adjátok át a szerepeket. Milyen érzés ilyenkor játszani?

F.B.: Csodálatos megélni. Természetesen sokat próbálunk rá, mert egész másképpen zajlik, mint egy hagyományos előadás: cserélődnek, jönnek-mennek közben a szereplők, és ettől egy picit nehezebb. Ha egyedül viszem végig a darabot, akkor felépítem a szerepet, íve van a játékomnak, és képes vagyok abszolút átszellemülni, viszont ha csak egy bizonyos részétől csöppenek bele, az sokkal nagyobb feladat, hiszen nehezebb az aktuális jelenethez szükséges lelkiállapotot azonnal megjeleníteni.

Szirtes Tamás is többször hangsúlyozta, hogy Az Operaház Fantomja speciális helyet foglal el a musicalirodalomban. Szerinted mi az előadás különlegessége?

F.B.: Rengeteg minden. Először is Andrew Lloyd Webber fantasztikus zenéje. Szerintem nincs a földön olyan ember, aki valamilyen formában ne találkozott volna Az Operaház Fantomjának jellegzetes dallamaival. Aztán ott a gyönyörű cselekmény, a mese, a misztikum. Minden ember szeret kiszakadni a szürke hétköznapokból, a lelke vágyik az ilyen történetekre, emellett mindenki szereti a meséket, legyen az gyerek vagy felnőtt. Ezen felül nagyon szépek a jelmezek, a díszletek, úgy gondolom, ez egy igazi látványos, felülmúlhatatlan előadás.

Mit jelent számodra Christine szerepe?

F.B.: Mindent. Ez egy igazi álomszerep, nagyon összetett és szép feladat. Ahogyan Szirtes tanár úr a tíz évvel ezelőtt készült werkfilmben megfogalmazta: jól kell játszani, jól kell énekelni, fiatalnak kell lenni – és persze szépnek is. (nevet)


Végül Kocsák Tiborral, az előadás zenei vezetőjével beszélgettünk.

Ön szerint miben áll a musical különlegessége és rendkívüli népszerűsége?

K.T.: Ez a darab egy mítosz lett. Maga az alaptörténet is nagyon vonzó, rendkívül érdekes és különleges: borzasztóan érdekli az embereket, hogy valakinek két arca van, egy romantikus és egy kegyetlen, szinte már horrorisztikus. Andrew Lloyd Webber muzsikája pedig a maga korában egészen különlegesnek és újnak számított, az operához hozta közel a musicalt. A mester rendkívül érzékeny és érzelmes melódiákat írt, és nagyszerűen formálta meg az egész darabot. Az Operaház Fantomja tulajdonképpen a bemutatótól sikerre volt ítélve, és nem véletlen, hogy világszerte a legtöbbet játszott musical.

Hogyan emlékszik vissza a bemutatóra?

K.T.: Nagyon izgultunk. Más létrehozni egy ilyen nagy költségvetésű és ennyire bonyolult darabot egy kis országban olyan színházi feltételek mellett, amelyek nem a showbizniszre szabottak. De Webber bizalmat szavazott nekünk, sikerült egy remek szereplőgárdát összeválogatnunk, a Madách Színház minden dolgozója kivette a részét a munkából, emellett pont akkor alakult a zenekarunk is. A tehetségünkkel szépen összeraktuk, magyarítottuk a darabot, és azt hiszem, az, hogy az előadás tíz év után is ekkora siker, hogy ennyien látták és szeretik, azt bizonyítja, nem tettünk rossz lóra. Webber azt mondta, hogy a szívéhez talán ez a produkció áll a legközelebb a világon, mert mi komolyan vettük, és úgy játsszuk, ahogy ő ezt megírta: nagyon meghatotta, hogy nem a csillogásra, hanem az érzelmekre építettünk, a zenéjét pedig ilyen magas szintre emeltük.

Említette Webber operai igényű dallamait. Zeneszerzőként mit jelentett önnek ez a fajta zenei világ?

K.T.: Akkoriban az első-második musicalemet írtam, de mindig vágyam volt, hogy nagyszabású operai igényű zenét szerezzek. Amikor ez a darab megjelent, nagyon nagy örömmel fedeztem föl, hogy van erre a világban kereslet, és a nagy ívű musical-operák felé vezető úthoz én is tudok csatlakozni. Tulajdonképpen A nyomorultak után irányt mutatott ez a darab, hogy lehet zenés játékot írni úgy is, hogy az az operák világához közelít, és rendkívüli élményt ad a nézőknek és a színészeknek egyaránt.

Más egy ilyen típusú előadást végigvinni?

K.T.: Persze, ugyanis az elejétől a végéig borzasztóan kell koncentrálni. A hagyományos musicaleknél lemegy egy zeneszám vagy egy nagyobb jelenet, ami után lehet egy kicsit pihenni, levegőt venni. A Fantomot ellenben úgy kell végigjátszani, mint egy operát, ezért sokkal nagyobb odafigyelést igényel, és sokkal nagyobb terhet ró mindnyájunkra. Viszont annál nagyobb az öröm a végén, hiszen szépen fel tudjuk építeni az előadást, és ha katarzissal megy haza a néző, a zenészek és a színészek is, akkor a színház véghezvitte ősi feladatát. Ilyen gyönyörű zenét pedig színházi zenésznek ritkán van módja játszani, úgyhogy estéről estére ez nálunk egy ünnepi előadás.

Mezőfi Orsolya

Kapcsolódó tartalmak