VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

AZ ÖRDÖG - INTERJÚ BALIKÓ TAMÁSSAL

"A színpadon két dolog látszik: a gondolat és annak hiánya."

Balikó Tamás immár negyedszerre rendezte meg Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát, melyben ezúttal a címszerepet is alakítja. A színész-rendezővel a bemutatót követően beszélgettünk.

2003-ban rendezte először Az ördögöt Pécsett, öt évvel később Marosvásárhelyen, most pedig újabb öt év elteltével itt, a Karinthy Színházban. A véletlen műve ez vagy tudatos volt az időzítés?

Nem tudatos döntés miatt alakult így. Elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban rendeztem a darabot, amihez kellemes emlékek kapcsolódnak. Vidéki színház nagyszínpadán játszott prózai előadáshoz képest ráadásul messze sikeresebb volt a vártnál. Több mint ötven előadás ment le belőle az átlag húszhoz képest, majd vendégjátékok sora következett. Aztán eltelt pár év, és meghívtak külföldre, ahol alkalmam nyílt idegen nyelven rendezni, 2008-ban pedig a Marosvásárhelyi Egyetemtől kaptam felkérést, hogy állítsam színre az akkori végzős, mesterképzésben résztvevő hallgatók vizsgaelőadásaként. Most, mikor Karinthy Marci felkért, hogy rendezzek a színházban, heteken át tanakodtunk, míg végül Az ördögnél lyukadtunk ki. Marci azt szerette volna, ha én játszom a címszerepet, de felmerült a kérdés, hogy akkor ki rendezzen? Úgy éreztem, tudok annyit a darabról, hogy felelősséggel elvállaljam a játékot és rendezést is, hiszen egy ilyen kis színpadon nem kell képeket komponálni, húsz statisztával foglalkozni, nincs olyan manuális része a dolognak, ami elvonná a figyelmet.

Más volt a próbafolyamat rendezői és színészi oldalról is megélve?

Azt kell mondjam, nem volt más! Nagyon céltudatos, professzionális munka folyt. A partnereim igényes, magasan képzett színészek, akikkel nagyszerű volt együtt dolgozni. Rendkívül izgalmas próbafolyamatot tudhatunk magunk mögött, és szinte hihetetlen, de az egész csak négy hétig tartott. Lehet, hogy emiatt is, de mindenki borzasztó elmélyülten, hatalmas intenzitással vetette bele magát a munkába. Azt kell mondjam, kiemelkedő élmény a pályámon, ahogy ez az előadás létrejött.

Mennyiben más a mostani rendezés az előzőekhez képest?

Molnár mindig színészdarabokat írt, amögé rejtette a mondanivalóját az életről vagy az adott témáról. És mivel a színész áll a középpontban, törvényszerűen mindig más az előadás, ahányszor mások a színészek. Rendezőként tudatosan figyeltem, hogy senkit ne akarjak rávenni, hogy máshogy játsszon, mint ahogy a darab, az elemzés megkívánja, és ahogy az ő saját intuíciói súgják. A darab értelmezését tekintve pedig sokban támaszkodtam a tapasztalataimra, ami nagy segítség volt. A mostani rendezés másságát abban érzem leginkább, hogy az eddigiekhez képest ez a legmélyebben értelmezett előadás a lélektani realizmust illetően.

Gubás Gabival Az ördögben

A pszichologizáló hajlam amúgy is rendkívül erős Az ördögben.

Igen, kihallatszik a darabból Freud Molnárra gyakorolt hatása.  Az akkori Európában nálunk honosodott meg legelőször a pszichoanalízis Ferenczi professzor (Ferenczi Sándor - szerk.) révén, ennek kapcsán pedig felfedezni vélem, hogy ez beleette magát az akkori irodalmi és közélet gondolkodásmódjába is. A polgári társadalom, a párkapcsolatok, a családmodell, a féltve óvott, istenített házasság intézménye mögé rejtett elhallgatások, félelmek, szorongások bányászása valahogy Szomory Dezsőtől kezdve Herczeg Ferencig jelen vannak.

Több mint egy évszázados darabról beszélünk, valahogy mégsem hat ódivatúnak vagy túlhaladottnak.

Eszközöltem húzásokat a szövegben, amikről úgy ítéltem meg, hogy általuk nem sérül a képlet. Ez fontos, mert ebben a darabban minden visszajátszik, matematikai pontossággal komponál a szerző. Nagyon nehéz belenyúlni, mert fennáll a veszélye, hogy ha kiveszek egy téglát, összedől a fal. Végül nagyjából az eredeti szöveg húsz százaléka maradt ki, azok a nyelvi, szellemeskedő vagy abban a korban konvenciózusnak számító színpadi elemek, amik érzésem szerint elvitték volna az előadást egyfajta szépelgés vagy affektálás felé. Ezeket a cirkalmakat lenyesegetve jobban tudtunk koncentrálni a belső történésekre.

Nem volt egy csipetnyi csábítás sem, hogy modernizálják a darabot?

Nem, inkább marginalizálni szerettem volna, ne legyen benne Skype, meg mobiltelefon...Nagyon nem szeretem a modernkedést. Hamletet és az Oidipuszt is el kell tudni játszani 2013-ban. A színpadon két dolog látszik: a gondolat és annak hiánya. Ha pedig a gondolat érvényes, akkor nem kell erőlködni! A külsőségekre ugyanez érvényes: a Pilinyi Márti által tervezett ruhák gyönyörűek, most is el lehetne menni az Operabálba úgy, ahogy Gubás Gabi vagy Balázsovits Edit megjelennek a színpadon. Egyszóval nem akartuk sem elemelni, sem túlábrázolni a kort - épp csak amennyire szükséges.

Molnár Ördöge igazi közönségkedvenc. Ön szerint miben rejlik a varázsa?

Egyrészt érezhető egyfajta személyesség a darabban a Varsányi Irénhez fűződő szerelem okán, ami Molnárt megihlette. Másrészt az Ördög figurájában a szókimondás, a tabuk ledöntése volt a cél - de mindezt sosem közönségesen! Ez mindig rokonszenves az embereknek. Miközben jól mulatnak, boldogak és felszabadulnak, mert azt hallják, amit szívük szerint ők is mondanának. Van valami furcsa feedback-je vagy indirekt hatása az emberekre. Fontos az Ördög üzenete, hogy legyünk őszinték magunkhoz: nem szabad szerepeket játszani, mert rámegy az élet, és nem érdemes bármilyen megfelelési kényszer miatt az embernek feladnia saját személyiségét. Nyilván van egy határ: a mindent szabad nem egyenlő a semmi sem tilossal! Nálunk az elmúlt két évtizedben a politikai gondolkodásmód liberálisnak nevezhető vonala ezen bukott meg. De az a fajta színtiszta liberalizmus, hogy mondjuk ki a dolgokat, mert a kimondás felszabadít, mindenképpen terápikus és hasznos. Egyébiránt nem biztos, hogy a való életben rokonszenvesek az ilyesfajta emberek, akik mindent kiforgatnak, mindenbe belelátnak. Sőt, egy idő után kifejezetten terhesek. Nyaralni menni velük biztos nem kellemes, de a színpadról hallgatni egy ilyen figurát izgalmas élmény.

Buchmann-Horváth Emese


Kapcsolódó tartalmak