VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

INTERJÚ HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓVAL

"Amikor színpadra lépek, arra törekszem, hogy valami történjen, ami megérinti az embereket."

Június 8-án 60 év emlékei – versben, dalban címmel tartotta születésnapi estjét a Madách Színház stúdiószínpadán Hűvösvölgyi Ildikó. A különleges műsorban mesélt a fiatalkoráról, a családjáról és a színészi pályán eltöltött negyven évről, a zenés időutazás során partnerei Kautzky Armand, Posta Victor és Kisfaludy Zsófia voltak.

Hogyan fogalmazódott meg önben az az ötlet, hogy színházi keretek között ünnepli a születésnapját és színészi pályájának 40. évfordulóját?

Én a pódiumestjeimmel sokat járom az országot, szeretek így, szemtől-szemben kiállni az emberek elé, és egyszerűen csak beszélgetni velük, énekelni nekik. Van egy Emlékeim – versben, dalban című estem, amit egyedül, egy szál zongorával csinálok. Amikor felvetődött, hogy a Madách Színház odaadná nekem június 8-án a Stúdiószínpadot, arra gondoltam, ezt a műsort ki lehetne bővíteni, így lett belőle 60 év emlékei – versben, dalban, de ez alkalommal nem egyedül álltam közönség elé, hanem vendégekkel.

Azt akartam, hogy az este egy igazi ünnep legyen, hogy a családommal, a barátaimmal és a közönséggel örülhessünk egymásnak. Egyetlen délutáni próbával csináltam meg az egészet, és előtte elképzelni se tudtam, hogyan fog hatni rám. Meséltem az életemről, képeket mutattam a fiatalkoromról, a szerepeimről, a családomról, közben énekeltem, verset mondtam – ilyet még sose csináltam. El akartam mondani annak a 180 embernek, hogy Őrszentmiklósról származom, hogy parasztlány vagyok, hogy milyen nehéz a gyerekemmel együtt dolgozni, és jó érzés volt, hogy ezekről beszéltem. Szerettem volna, ha azok is hallják, akik nem tudják tán rólam mindezt, de kíváncsiak rá, milyen vagyok 60 évesen.

Mi alapján választotta ki a vendégművészeket?

Kautzky Armanddal nagyon jó viszonyban vagyok, járjuk az országot a Színes orchideák című műsorunkkal, szeretem őt, mint tanárt, és mint kollégámat. Posta Victorral már nagyon szerettem volna együtt énekelni, régóta figyelem, hogy milyen tehetséges és milyen nagyszerű zongorista, emellett egy édes ember. Zsófinak (Kisfaludy Zsófia, a művésznő lánya – a szerk.) pedig egy hatalmas lehetőség volt, hiszen ismét megmutathatta a tehetségét, fontosnak éreztem, hogy ott álljon mellettem. Egyébként ő a növendékem is volt, aki most indul valamerre, én meg most érkeztem meg valahová. Ez a két pont találkozott, erről szólt a Csillagok aranya is, amit együtt énekeltünk.


Forrás: Madách Színház

Hogyan állította össze az est során elhangzott műveket?

Ami este elhangzott, az majdnem mind a repertoáromban van. Szerencsés vagyok, mert a negyven év alatt folyamatosan dolgozhattam, és mindig különböző műfajokban; így annyi minden gyűlt össze, hogy tulajdonképpen a bőség kosarából kellett válogatni. A pályán töltött idő élettapasztalatot és rálátást is hozott magával, ez alapján pontosabban tudom, mit szeretnék magamból megmutatni, hogy mi az, ami old és köt: egy cselédnóta, egy kis humor mikor jön jól, és hogyan lehet egyszer csak elhallgatni és imádkozni – elmondani Reményik Sándor Kegyelem című versét édesanyámnak. Az ember ne féljen a nagy amplitúdóktól, attól, hogy hidegből melegbe rántsa a közönséget és saját magát is. Egyet nem énekeltem még: a Szép új évet a Sunset Boulevard-ból, izgultam is előtte nagyon.

Az imént említett nagy amplitúdók művészi pályáján is jelen vannak?

Ebben az évadban hat bemutatóm volt, a Mary Poppinsban például Corry nénit játszom, a Betörő az albérlőmet pedig úgy csináltam meg, hogy szinte nem is próbáltam, csak beálltam Halász Judit helyett Mrs. Wilbeforce szerepébe. Hihetetlen, milyen kalandok adatnak meg nekem, és ma már tudom – bölcsen –, hogy ezekbe bátran bele kell vágni, nem pedig megijedni a nehézségektől és a hibáktól, hiszen az embert az esendősége, az őszintesége és a szenvedélye teszi emberré. Mindig azt mondtam a tanítványaimnak is, hogy ne biztonsági kűrt fussanak, ne csak megcsinálják a feladatot. Amikor színpadra lépek, én magam is arra törekszem, hogy valami történjen, ami megérinti az embereket, amire egész életükben emlékezhetnek. Persze mindig mindent meg lehet csinálni jobban, ügyesebben, de ha már két-három olyan momentum volt benne, amiről te is érzed, hogy nagyon jó volt és nagyon igazi, akkor már megérte.


Forrás: Madách Színház

Az évek múlása hoz magával némi bölcsességet meg letisztulást. A családom mindig mellettem állt, rádöbbentem, hogy ők sokkal fontosabbak, mint én, hogy nem mindig rólam szól minden. Most rólam szólt, de néhány nap múlva el fog múlni, és ez egyáltalán nem baj. Jól esett, hogy látták az emberek, milyen vagyok, és hogy itt vagyok. Attól ugyanis, hogy a Turay Ida Színházban játszottam tíz évig, és jártam az országot, Budapesten nem tudták, mi történik velem, pedig nagyon sokat dolgoztam és nagyon sokat gyarapodtam közben. Aztán ez az év úgy jött, mint egy rakéta: egyik szerep a másikat hozta, a Macskák jubileumát ünnepeltük, Zsófi is most végzett. Nem is hiszem el, hogy jön a július vége, kiülhetek a kertembe, kapálgatok, és a szúnyogokat csapkodom; nem csinálok semmit, csak örülök annak, hogy élek és az élet gyönyörű.

Rengeteg műfajban megfordult, a színpad mellett szerepelt filmekben, dolgozott a rádióban és szinkronizált is.

Tulajdonképpen ezek korszakok voltak az életemben, ez bennem is nemrég tudatosult. Fiatal színésznőként színpadon nem sokat játszottam, hanem filmeztem. 1975-ben kaptam meg a diplomámat, de előtte, 1973-ban csináltam az első filmemet, a Csínom Palkót; valójában így jön ki a pályán töltött negyven év. Nyolc-tíz évig rengeteg tévéjátékban szerepeltem, volt olyan nap, amikor három filmet is forgattam. Majd 1983-ban bemutattuk a Macskákat. Milyen érdekes az élet: itt voltam már a Madách Színházban hat éve, és gyakorlatilag csak kisebb szerepeket kaptam. Más színésznő lehet, hogy türelmetlenebb, és elment volna, én valamitől viszont úgy érezem, ide tartozom. Aztán idejött a Macskák, amivel mindenki számára kiderült, hogy én valójában tudok táncolni és énekelni is. A Macskák olyan volt, mint egy katalizátor: a Doktor Hertzet már nekünk írták, ’91-ben pedig jött a József. Majdnem minden hétvégén három előadásom volt, de amikor az ember még fiatal és energikus, bírja ezt a tempót. Ez a korszak az 1997-es Egy nyári éj mosolyával zárult, abban az évben kezdtem el vezetni a Bartók Rádióban a Muzsikáló délutánt. Tíz évig dolgoztam a rádiónál, közben pódiumot játszottam, 2003-ban pedig megalakult a Turay Ida Színház, ahol prózai szerepeket alakítok. Mindig abban fejlődtem tovább, amiben kellett, fiatalon a zenében és a táncban, később a prózát tanultam meg jobban a verseken és a szerepeimen keresztül, hogy eljussak ide, a Betörőhöz.


Forrás: Madách Színház

Hogyan látja a lányát, Zsófit?

Nagyon büszke vagyok rá. Fél év alatt rengeteg mindent megélt, már most végigjárta azokat az utakat, amiket én. Megtapasztalta, milyen vidéki színésznek lenni, látta, mik a buktatói, látta az intrikákat és a szeretetet. Aztán betette a lábát a Madách Színházba, ahol én egy életet eltöltöttem. Fantasztikusan helytállt a Macskákban, hihetetlen, milyen jól táncol, hogy milyen gyönyörű, édes macska lett. Nemrég pedig az Operettszínházban debütált a Ghostban. Ő egy nagyon izgalmas személyiség, nem egy kislányos típus, mint amilyen én vagyok, hanem egy szép, sudár, érdekes fiatal lány, de ha akarom, akkor egy dög is tud lenni. Már ilyen fiatalon megvan benne ez a kettősség, nem csak a játékában, hanem a hangjában is, amivel nagyon jól megtanult bánni. Tegnap este is kiderült, mennyire tehetséges és hogy ragyog a színpadon, hogy mennyi szív és mennyi érzés van benne. Az, hogy taníthattam őt, hatalmas ajándék számomra, mert átadhattam neki gyakorlatilag mindent, amit tudok, és remélem, egyszer majd azt fogja mondani, ez az időszak neki is meghatározó volt.

Mezőfi Orsolya