VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

ISTEN PÉNZE - INTERJÚ NÉMETH ATTILÁVAL

"Marley hosszú idő óta megint egy olyan szerep, ahol mutathatok a saját lelkemből részeket."

"Azt gondolom, hogy ez a darab azzal a fajta megtisztulással, amin Srcooge - és rajta keresztül a néző - végigmegy, és amiben Marley segíti őt végig, mindenkit megérint." Németh Attilával az Isten pénzéről beszélgettünk.

Hogyan lettél az Isten pénze Marley-ja?

Salgótarjánban játszottuk az Ördögölő Józsiást, amikor a szünetben Somogyi Szilárd odajött hozzám, hogy szeretné, ha én játszanám az egyik főszerepet a darabban. Nagyon örültem, bár volt bennem némi aggodalom is, mert a premier a berlini A Szépség és a Szörnyeteg turné időpontjával egybeesett, de ezt szerencsére sikerült megoldani: én később utaztam ki a többiek után.

Az eredeti verzióban a szellem egyfajta rezonőrként van jelen. Változott ez Somogyi Szilárd koncepciója szerint?

Megmondom őszintén, még nem mertem megnézni az eredeti előadást, de nem tudom, egyáltalán szükséges-e, hisz magunkból próbáltuk kidolgozni a karaktert. Marley egy nagy közös lelkiismeret a nézővel. Premierek alkalmával mindig elhangzik, hogy egy darab mennyire aktuális, de ez jelen esetben tényleg így van. Egy olyan furcsa, felgyorsult világban élünk, ahol sokaknak kicsúszott a talaj a lába alól. Nagyon hamar talált meg minket ez a digitális kor, amiben az emberek elmagányosodottan élnek, és már nem hisznek semmiben: egymásban, önmagukban, a jövőjükben, abban, hogy van megoldás, tisztesség vagy becsület. Generációk nőnek fel úgy, hogy azt látják maguk körül, akkor járnak jól, ha törtetnek, ha másokat utánoznak, ha hízelegnek. Azt gondolom, hogy ez a darab azzal a fajta megtisztulással, amin Srcooge - és rajta keresztül a néző - végigmegy, és amiben Marley segíti őt végig, mindenkit megérint.

Az, hogy valaki megosztja az összes pénzét mindenkivel, egy olyan lehetetlen pillanat a mai világban, amire nincsen példa. Arra főleg nincs, hogy ez megbánásból, vagy felismerésből szülessen. És nem is a gazdagságon, materializmuson van a hangsúly, hanem hogy a pénz mindenkinek megoldást jelentene. Egy kis előrelépést, egy kis nyugalmat, egy kis békét. Ha jól végezzük a dolgunkat, a néző nem kis katarzist él át az előadás végén, mert valahol mindenki magára és a környezetére fog ismerni.

Dickens több évszázada éve írta a darabot, valahol szomorú, hogy még mindig ennyire aktuális.

A kor, amiben az Isten pénze játszódik, egy még vadabb korszak volt, mint a miénk, és ha nagy egészében nézzük a dolgokat, talán még fejlődött is az emberiség valamelyest. Legalábbis ez a látszat. Kérdés, hogy mennyire jönne ki az emberekből az állat, ha lekapcsolnák a villanyt és megszűnnének a kütyüjeink. Jó körülmények között élünk, de a szív mégis érzi, hogy valami nem stimmel. Ezen nagyban nem tudom, hogyan lehetne segíteni, de kis lépésekkel - ilyen darabokkal, verseskötetekkel - lehet, hogy boldogabbá tudjuk tenni az embereket. Ez a művészet feladata.

Működik még véleméned szerint a művészet iránymutató funkciója, vagy már teljesen átestünk a ló túloldalára, és ez is a fogyasztásról szól?

Működik, csak egy mindenki számára érezhető megoldáshoz annyira sok mindennek kellene megváltozni. Az alapvető probléma, hogy nem mi döntünk a saját sorsunkról. Olyan összefonódások hálójában élünk, ahol az érdekek, a pénz olyan nagy felületet ural, hogy az ember teljesen ki van zárva mindenfajta döntésből. Maximum elmehet szavazni, de ezen kívül nagyon sok lehetősége nincs. Egy dolgon változtathatunk: magunkon. Az lehet a megoldás, ha arra biztatjuk az embereket, változtassanak a saját környezetükön, és éljenek úgy, hogy másoknak példát mutatnak. Úgy hiszem, ez sok kis változás összeadódik, és elhozhat egy nagyobbat.

Mi a szerepben a legnagyobb kihívás számodra?

A technikai és érzelmi részre egyaránt kihívás. Folyamatosan vázoljuk fel Scrooge életéből a képeket, a történet csapong a korok között; ebben megtalálni, hogy lelkileg éppen hol tartunk, nem könnyű, ugyanakkor csodálatos feladat. Technikai téren egy-két effektet leszámítva megpróbáltunk viszonylag konzervatívak maradni. Az Operettszínház megszokott színpadtechnikájából építkezünk, igyekszünk azt maximálisan kihasználni, de inkább a mondanivalón van a hangsúly. Ez remek darab, amiben igazán lehet értékes gondolatokat közölni, ami számomra különösen nagy boldogság. Egyébként úgy vélem, a közönség boldogan elfogadja az illúziót. Ha első pillanatban felvázoljuk az alaphelyzetet, onnantól kezdve elhiszi, hogy én szellemként vagyok jelen, illetve, hogy sok másik szereplő is egy másik síkon jelenik meg, és ehhez nem feltétlenül szükségesek különleges technikai megoldások.

Mi a legkedvesebb karácsonyi emléked?

Inkább ajándéknak mondanám, és ha fogalmazhatok spirituálisan, úgy hiszem, egyenesen a Jóistentől kaptam. Essenben szerepeltünk A Szépség és a Szörnyeteggel tavaly a turnén, és az egész társulat egy karácsonyi vacsorára volt hivatalos. A buszhoz menet észrevettem a túloldalon egy furcsa nőt. Nagyon gyenge állapotban volt, gyakorlatilag mozdulni sem bírt. Odamentünk páran és kérdeztem, miben segíthetünk: haza szeretett volna jutni. Mentőt nem engedett hívni, így a vacsorára szállító busz helyett taxiba szálltunk. Hazavittük, felkísértük a lakásába, leültettük, vittünk neki vizet. Beszéltem vele pár szót, amit tudtam németül. Láttam, hogy nagyon örült neki, hogy hazakerült. Amikor indultunk, és csuktam be az ajtót, megállított, hogy „Maga egy jó ember”. Mondtam neki, hogy próbálok az lenni. Rám mosolygott - volt valami földöntúli a mosolyában. Utána elmentünk a vacsorára, és az este folyamán fokozatosan esett le, hogy én mit is kaptam tőle. Hogy karácsony estéjén micsoda lehetőséget biztosított a Jóisten arra, hogy jó legyek. Olyan embernek segíthettem, akivel senki nem törődik. Ez a legnagyobb karácsonyi ajándékom, amiért a mai napig hálás vagyok.

Ez a meghatározó élmény átszivárgott valahogy a művészetedbe, legyen szó írásról vagy színházról?

Igen, mindenképpen. Ráadásul Marley hosszú idő óta megint egy olyan szerep, ahol mutathatok a saját lelkemből részeket. Ez rendkívül nagy lehetőség, és remélem, hogy ami az ilyen élményekből beépült, azt majd sikerül átadnom a közönségnek. Nem könnyű a szerep, mert egyik oldalról egy volt bűnösről beszélünk, aki önzéssel is párosulva azért jön vissza, mert a saját megváltásához muszáj megváltania Scrooge-ot. Egy olyan karaktert kell valójában alakítanom, aki nem tiszta fehér. De a jót akkor láthatja igazán az ember, ha látja mellette a másik oldalt is. És kulcsszerepet játszik a barátság is, hiszen Marley Scrooge életében az egyetlen ember volt, akit barátnak nevezhetünk. Ez nem csak azért fontos, mert nélküle rendkívül magányos Scrooge, hanem azért is, mert az ember egy barát előtt nem tud alakoskodni, ott le kell csupaszodni. Ezen a viszonyon keresztül, jó néhány buktató legyőzésén át jutnak el mindketten a megváltáshoz.

Buchmann-Horváth Emese