VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

INTERJÚK

MENYASSZONYTÁNC - INTERJÚ MURI ENIKŐVEL

A Menyasszonytánc című Klezmer-operett sikere töretlen. 2006-os bemutatója óta a Budapesti Operettszínház egyik legkedveltebb előadása. 2013. november 24-én két taggal bővült a szereplőgárda: Muri Enikő és Szentmártoni Norman főszereplőkként debütáltak.

AZ ÖRDÖG - INTERJÚ BALIKÓ TAMÁSSAL

"A színpadon két dolog látszik: a gondolat és annak hiánya."

Balikó Tamás immár negyedszerre rendezte meg Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékát, melyben ezúttal a címszerepet is alakítja. A színész-rendezővel a bemutatót követően beszélgettünk.

MY FAIR LADY - INTERJÚ CZAKÓ JULIANNÁVAL

"Igyekeztünk minél inkább maivá tenné az egészet."

A miskolci My fair lady fotóspróbája után beszélgettünk az előadás Elizájával, Czakó Juliannával.

MY FAIR LADY - INTERJÚ BÉRES ATTILÁVAL

"...mintha én lennék Higgins professzor, és a darab maga lenne Eliza."

A miskolci My fair lady premiere előtt két nappal, a fotóspróba után beszélgettünk az előadás rendezőjével, Béres Attilával.

Elégedett vagy most, a fotóspróbán látottakkal?

VILLÁMINTERJÚ MAHÓ ANDREÁVAL LOS ANGELESBŐL

Egy angyal az angyalok városában

Mahó Andrea rajongói közé sorolhatjuk Sir Andrew Lloyd Webbert, aki a musical irodalom kiemelt és meghatározó zeneszerzője, nevéhez fűződik Az operaház fantomja, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita és számos más remekmű.

C'EST LA VIE - INTERJÚ SZIBRIK BERNADETTEL

"Ha valami jó zeneileg, az engem már önmagában is magával ragad."

A C'est la vie sajtótájékoztatója után kérdeztük Szibrik Bernadettet, az előadás egyik főszereplőjét a darabról.

Mi volt az első benyomásod a darabról?

C'EST LA VIE - INTERJÚ SERES ILDIKÓVAL

"Nagy öröm volt, de egyben hihetetlen is, hogy mégiscsak megtalált ez a darab."

A C'est la vie sajtótájékoztatója után beszélgettünk Seres Ildikóval, aki nem csak rendezi az előadást, hanem egy váratlan helyzet következtében az egyik főszerepet is játssza.

POLIGAMY – INTERJÚ NAGY SÁNDORRAL

"Én azt vallom, hogy a realitás talaján kell játszanunk a figurákat."

A Madách Színház idei első bemutatójáról, a Poligamyról kérdeztük az Andrást alakító Nagy Sándort.

POLIGAMY – INTERJÚ GALAMBOS ATTILÁVAL

"Igyekeztünk a Csoportterápiában bevált, sok humorral átitatott dalszövegeket írni."

A Poligamy sajtótájékoztatóját követően a darab egyik szerzőjével, Galambos Attilával beszélgettünk.

POLIGAMY – INTERJÚ KISS RAMÓNÁVAL

"Amellett, hogy remek vígjáték, ez egy gyönyörű és mélyen igaz darab."

A Poligamy sajtótájékoztatója után a Viva la Musical! az előadás egyik Lillájával, Kiss Ramónával beszélgetett.