VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

AMIKOR A FÁTÓL LÁTSZIK AZ ERDŐ

Vadregény a moziban

2015. január 1-én került a magyar mozikba Stephen Sondheim Vadregény című musicalének filmadaptációja. A végeredmény nem teljesen pozitív, de Rob Marshall az előzetes várakozásokat jócskán felülmúlva, szerethető és emlékezetes mozifilmmel rukkolt elő.

Amikor 2012 nyarán szárnyra kapott a hír, hogy tervben van az Into the Woods - Vadregény megfilmesítése, melyhez várhatóan Sondheim mester új dal(oka)t is komponál, a nagy örömbe némi ürömként keveredett, hogy a megfilmesítés a Disney tervei között szerepel. Ez nem meglepő, hiszen a Sondheim - Disney párosítás nagyjából annyira magától értetődő, mint mondjuk egy Justin Bieber által készített Nick Cave feldolgozásalbum. Az aggályokat tovább erősítette, hogy a sajtóval ritkán szóba elegyedő szerző a New Yorker magazinnak azt nyilatkozta, hogy a filmből kimaradt a "Bármely percben" (Any Minute) című dal, illetve a Pékné és a Herceg erdőmélyi liezonja. Bár később kiderült, hogy Sondheimet rosszul idézte a lap, a fejekben már menthetetlenül ott motoszkált, hogy a filmstúdió olyan szinten fogja saját brandjének képére formálni a filmet, hogy az köszönőviszonyban sem lesz az alapművel.

Szerencsére a félelmek többnyire alaptalannak bizonyultak, és ez legfőképp annak köszönhető, hogy a Chicago filmet is jegyző Rob Marshallnak érezhetően szívügye volt ez a projekt, így az adott keretek között megpróbált a lehető leghívebb maradni a színpadi musical szelleméhez. Az alkotók és színészek  elhivatottságát mutatja az is, hogy komoly, hat hetes próbafolyamat előzte meg a forgatást, ami Hollywoodban ha nem is precedens nélküli, semmiképp sem bevett szokás. Ráadásul a film Disney-produkcióhoz mérten 50 millió dolláros diszkont áron készült, ami persze soknak tűnhet, de egy CGI-t tartalmazó, és Meryl Streep valamint Johnny Depp nevével fémjelzett film esetében egyáltalán nem az. A CGI egyébként a film egyik kissé döcögő pontja (ugyanez a szokott gázsijuknál jóval kevesebbért dolgozó színészgárdáról szerencsére egyáltalán nem mondható el). Míg az égnek törő paszulyok látványa és a forgószélként érkező és távozó Boszorkány valóban impozáns, az óriásasszony valamint Hamupipőke madárrajának első röpte enyhén szólva fapados, Piroska utazását a Farkas bélrendszerében pedig meg sem próbálták számítógépes grafikával megoldani. A David Lynch korai munkásságát idéző szürreális képsorral egyébként nem is lenne gond, ha úgy vesszük, hogy betekintést nyújt egy gyermek fantáziájába, viszont a film egészéből egyszerűen kilóg.

Színház és film eltérő műfai sajátosságai miatt várható volt, hogy egy ilyen szövevényes cselekményű darabot nem egy az egyben adaptálnak mozivászonra. A nyesegetést főleg a hercegek szerelmi élete sínylette meg, és kimaradt - vagy csak aláfestésként jelenik meg - néhány dal. Míg ez a "Kínhalál" (Agony) repríz esetében szomorú, de logikus döntés volt (elvégre ezt a dalt nem kifejezetten a Disney célközönsége érti és értékeli igazán), érzésem szerint az "Elég" (No More) háttérzenévé minősítése hatalmas hiba, ami megfosztja a nézőt egy katartikus élménytől. És mivel azon a 3 percen sok minden nem múlt volna, az ember kénytelen azt hinni, hogy vagy a direktor pillanatnyi elmezavara, vagy a Péket alakító James Corden hangi kvalitásai adhattak okot ekkora érzelmi ziccer kihagyására.

Pedig a Tony-díjas Corden, akinek sok köze eddig musicalekhez nem volt, énekben sem lóg ki túlzottan a többiek közül, és rendkívül jól fogja meg a figurát. Ugyanez elmondható a Péknét játszó Emily Bluntról azzal a kiegészítéssel, hogy ő hangilag az egyik legkellemesebb meglepetése a filmnek a két herceggel, Chris Pine-nal és Billy Magnussennel együtt. Blunt játéka kevésbé meglepő: a brit színésznő ismét bizonyítja, hogy korosztálya egyik legtehetségesebbike, aki bármilyen műfajban megállja a helyét. (Ezt a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete is így gondolhatja, hisz a film három Golden Globe jelölése közül Blunt büszkélkedhet az egyikkel.) Pine karrierjének eddigi legnagyobb fegyverténye az volt, hogy a rajongókat és kritikusokat egyaránt meggyőzve bújt egy olyan ikonikus karakter bőrébe, mint a Star Trek franchise Kirk kapitánya. Hamupipőke hercegeként nem kevéssé telitalálat: igazi mesebeli macho, de a princ-sztereotípia paródiája mögül a kellő pillanatban, teljesen váratlanul bújnak elő valós érzelmek. Magnussennel közös duettje, az ingtépős, vízesésben tapicskolós "Kínhalál" pedig felér egy fiúbanda videó-giccsel és humorban a film csúcspontja.


 

Anna Kendrick a társadalmi elvárások és saját vágyai között örlődő Hamupipőke szerepében, valamint a két gyerekszereplő, Lilla Crawford, az egyértelműen farkaséhséggel küzdő Piroska, és Daniel Huttlestone, a minden téren felfelé mobilis Jankó, szinte musical veteránoknak mondhatók fenti kollégáikhoz képest, dalaikat az ehhez mért magas szinten hozzák is mindhárman. A két húzónév, Meryl Streep és a Farkasként sajnos csak egy rövid, de annál emlékezetesebb cameoszerep erejéig felbukkanó Johnny Depp megmutatja, hogy nem véletlenül tartoznak évtizedek óta a szakma elitjébe. Azt a Sweeney Todd óta tudjuk, hogy Deppnek jól áll Sondheim. Farkasából végül nem gyomlálták ki az eredeti darabban hangsúlyos pedofil vonásokat, mégis sikerül némi sötét humorral fűszereznie az alapvetően veszélyes és visszataszító figurát. Meryl Streep a Mamma Mia!-val hat éve már jócskán meglepte a musical kedvelőit, és megszilárdította pozícióját, mint Hollywood nagyasszonya, aki bármit képes eljátszani. Boszorkányként újabb árnyalt és érzékeny alakítást nyújt, amiért jó eséllyel (és megérdemelten) megkaphatja élete immár kilencedik Golden Globe-díját.

Rob Marshall többé-kevésbé biztos kézzel regulázza egységgé a szereplőkhöz hasonlóan szanaszéjjel szaladgáló cselekményszálakat, bár a fim végére mintha valamelyest elfáradt volna ez a kontroll.  Az ötletes megoldások - mint például "A palotalépcsőn" (On The Stairs of the Palace) alatt önmagából kilépve elgondolkodó Hamupipőke - viszont ezért bőséggel kárpótolnak. Ráadásul a Vadregény - az Oscar-díjas Dion Beebe-nek köszönhetően  - gyönyörűen fényképezett mozi, amiben lenyűgöző, együtt lélegző egységet alkot a képi világ és a zene. Az alapművel összehasonlítva egyértelműen a Sondheim eredeti felé billen a mérleg nyelve, viszont Marshall munkája rendkívül élvezetes, meggyőző, és tökéletesen alkalmas arra, hogy a musicalt megismertesse egy teljesen új közönséggel.

Buchmann-Horváth Emese

4
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)