VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

KÉREM, VIGYÁZZANAK, AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK! KODÁLY KÖRÖND MEGÁLLÓ KÖVETKEZIK.

Hatalmas dobbanás a Háry János szegedi premierje
Az idei szegedi szabadtéri szezon egyik legnagyobb durranásának ígérkezett a Háry János című daljáték, amely már visszatérő vendég a Dóm tér színpadán. Az előadás igazi kuriózumnak ígérkezett azok után, hogy világossá vált, Herczeg Tamás, fesztiválvezető mindenképpen valamely neves francia színészt szeretett volna látni Napóleon szerepében. Több hírességgel is folytak tárgyalások, úgymint Alain Delonnal és Jean Renoval, de végül Gérard Depardieure esett a rendező, Béres Attila választása. 

A legendás színművész örömmel mondott igent a felkérésre, egy 2002-ben színre vitt francia változatban ő maga játszotta Háry Jánost. S ahogy a rendező, úgy ő is lát hasonlóságot a Háry-mítosz, valamint Asterix és Obelix hihetetlen kalandjai között. Napóleonként mindössze negyedórás fellépése is maradandó emléket hagyott a szegedi nézők életében. Herczeg Tamás többször hangoztatta, a szabadtéri célja, hogy a magyar nemzeti drámairodalom és zenetörténet remekei újraértelmezve jussanak el a nézőkhöz. Béres Attila modern keretbe zárt Háry-meséje tökéletesen illeszkedett ebbe a koncepcióba. 
 
Az 1926-ban bemutatott daljáték már születésekor elnyerte a kritika és a nézők elismerését. A háború utáni első évtizedben felerősödtek a nosztalgikus hangok, s mindenki szerette volna viszontlátni a XIX. század romantikus Magyarországát. A népszínmű mint műfaj különösen kedvelt volt ekkoriban, s célként tűzték ki, hogy az addigra rég bezárt, egykori Népszínházhoz hasonlóan álljon fel egy olyan társulat, amely csak magyar népszínműveket állít színpadra. Az áttörést Szabados Béla Bolond Istók-ja hozta el, amely a Petőfi-centenáriumra született meg 1923-ban. Kodály Zoltán engedvén a nosztalgikus korszellemnek, maga is nagy munkába fogott, de egyfajta anti-népszínművet komponált. Nem állhatta ugyanis a népieskedő műdalt, márpedig a színpadokon akkoriban ez dívott, s tévesen ezzel azonosították a magyar zenei hagyományt. Ezért témájában is egy reformkori művet választott magának, Garay János Az obsitos című elbeszélő költeményét, amelyet pedig az autentikus népdalok dallamvilágával támogatott meg. A daljáték librettóját Paulini Béla és Harsányi Zsolt írták meg. Hevesi Sándor lobbizott azért, hogy a darab premierjét a Nemzeti Színházban tartsák meg, végül azonban a fiatal Radnai Miklós által vezetett Magyar Királyi Operaház fogadta be az előadást. A premierre kissé várni kellett, 1926. október 16-án azonban nagyot dobbantott az új mű. Sikere nem csorbult, Háry János története vidéken is népszerűvé vált. 1934-ben Debrecenben, 1938-ban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált. Külföldi vendégelőadásokra is sor került Aachenben, Kölnben, Augsburgban, Helsinkiben, de még a moszkvai Operában is. Még 1927-ben írt Kodály a daljátékból egy szvitet, amelynek ősbemutatója New Yorkban volt, s ez meg is hozta a zeneszerzőnek a világhírnevet.
 
 
A Háry János ősbemutatójának operaházi plakátja 1926-ból
 
Most, száz évvel az első világháború kitörése után különösen aktuálisak azok a darabok, amelyek egyfajta nosztalgikus szemlélettel igyekeznek bemutatni a régi, úri Magyarországot, a viszonylagosan boldog békeidőket a kétfejű sas árnyékában. A régi világot, mely az 1914-ben kitört, vesztes világháborúval végleg eltűnni látszott, melynek csak komikus utánzatával találkozhattunk a Horthy-korszak Magyarországán. A világháborús centenárium évében nem hiába tűzte műsorára a Szegedi Szabadtéri Játékok A Csárdáskirálynőt és a Háry Jánost. Míg azonban A Csárdáskirálynő Kerényi Miklós Gábor rendezésében egy szokványos operettként került színpadra, addig a Béres Attila rendezte Háry János modern keretbe szorítva jelent meg előttünk. Rendkívül ötletes volt Cziegler Balázs díszlete a metróaluljáróval, közlekedő metrószerelvénnyel, s a hatalmas lapokból álló kártyavárral. A metróaluljáró nem először fordul elő a magyar színpadokon. Alföldi Róbert szintén ebbe a környezetbe helyezte hőseit a Kacsóh Pongrác-féle János vitéz harmadik felvonásában. Nagy botrány is lett belőle. Emitt ugyan nem voltak tündérek, örömlányok, ámbár mindenképp furcsa, hogy az öreg Háry nem a nagyabonyi csárdában gyűjti maga köré a meséjét fürkészve figyelő sokaságot. Bécsi út, Határ úr, Francia út… láthatók a nagy díszlet feliratai… Természetes, hogy Napóleon is metrón nyer egérutat a szégyenteljes vereség után. Nem kevésbé szemléletesek Tihanyi Ildi pazar jelmezei, amelyek illeszkedve Háry János kitalációihoz, túlszínezett meséihez, meglehetősen karikatúraszerűen hatnak. Különösen, ha a huszárok hatalmas piros csákóira gondolunk, vagy a császárné habos-babos rózsaszín ruhájára. (Emitt jegyzem meg zárójelben, a Ferenc császár feleségét alakító Kalocsai Zsuzsára igen szerencsétlen jelmezt terveztek.) Különös derűt csalt a nézők arcára Háry János Superman-szerű jelmeze, mely akkor sejlett elő, mikor a császár lányát kellett az öngyiloktól megmenteni.  Az előadás egyik legnagyobb erőssége kétség kívül a szédületes, látványos, pergő koreográfia, mely a Kossuth-díjas Juronics Tamás nevét dicséri. Silló Istvánnak és zenekarának hála pedig Kodály dallamai igazán erőteljesen, s szépen csendültek fel. 
 
Az előadás sikeréhez sokat tett hozzá ezen felül a parádés szereposztás is. Az öreg Háryt, aki az előadás keretét adja, Király Levente, a Nemzet Színésze alakította. Visszafogott, komótos alakításával egy ízig-vérig úriembert keltett életre, akinek nagyon jól állt az anekdotázás. Egészen másfajta alkat persze, mint az életerős, vidám, örökkön optimista, fiatal Háry, akinek a bőrébe Homonnay Zsolt bújt. Dolhai Attilához hasonlóan ő sem csak a musical műfajában remekel. Énekhangja tökéletesen illik az operett, opera, daljáték világához is. Homonnay láthatóan lubickolt a szerepében. Élvezettel mutatta be a senkitől meg nem riadó, veszélyt, megoldhatatlan problémát nem ismerő, felvágott nyelvű obsitost. Az „A jó lovas katonának…” kezdetű toborzó, s a „Felszántom a császár udvarát…” kezdetű dalok hihetetlen erővel szólaltak meg a színpadon. Hozzá méltó partnerként jelentkezett Bordás Barbara Örzseként, s Bucsi Annamária, a másik szoprán, Mária Lujza szerepében. Bordás Barbara emlékezetes pillanata volt a császári menyegzőn való megjelenése, amint a csalódott Örzse körbetáncolva, szomorúan énekelve veszejti el a szoknyáját díszítő pipacsfüzéreket. Bodrogi Gyula Ferenc császára nagyon emlékeztetett egyik korábbi szerepére, a fentebb már említett János vitéz francia királyára. A jelmez is hasonló, s a megformálandó karakterek úgyszintén. Egy végtelenül joviális, kissé már szenilis agg uralkodót kellett akkor is, s most is életre kelteni. S bár Bodrogi Gyula neve már önmagában védjegy, talán a Háry Jánosban olcsó poénnak tűnik az „Én vagyok a híres egyfejű…” mondata. Bodrogi Gyulának emellett másik szerepe is volt, az első felvonásban burkus silbakként vitatkozott a szabadtérin eddig még nem játszó Szabó Győzővel, aki meg magyar határőrt alakított. Gálvölgyi Jánost idén is humoros karakterszerep találta meg. A fondorlatos Ebelasztin lovagot kellett életre kelteni. Marci bácsi, Háry János kocsisának szerepében pedig a kiváló operaénekest, Bede-Fazekas Csabát láthatta a közönség.
 
A Háry János sok mindenről szól. Még ma is. Szól a nemzeti dicsőségről, még akkor is, ha erősen túlszínezettek ezek a nemzeti-romantikus mesék, szól a soha el nem múló szerelemről. S arról, hogy sose szégyelljünk a fantáziánkra hagyatkozni. Háry János titka nem abban van, hogy ő csupán egy notórius hazudozó lenne, hanem abban, hogy megvan benne az örökös derű, a tudat, hogy nincs lehetetlen. Ő a nép egyszerű fia, aki mer álmodni, mer álmodozni, s aki felvállalja ezt, mert tudja, ha ő szebbnek látja a világot, akkor talán szebb is lesz az a világ. Király Levente már egy öreg Háryt mutat. Megfáradt aggastyánt. Egy olyan embert, aki magányosan élte le életét, hisz Örzsét, szíve választottját hamar elveszítette. Gyönyörű a záró kép. A mesélést abbahagyó öreg Háry otthagyja az őt kíváncsian hallgató sokaságot. Eljött az ő ideje is. A metró hatalmas fala a Határút felirat alatt kettéválik… A túlvilágról már várja őt Örzse, az örök szerelem, az örök, s fiatal szerelem. A fiatal lány – hisz a halál örökké fiatallá tette őt – megfogja agg hitvese kezét, még egyszer a közönségre mosolyognak, majd bezárul a nagykapu. A mai ruhákban táncoló sokaság először csalódottan, elárvulva néz utánuk, majd pedig magyar kártyákat az égbe hajítva folytatja a magyar táncot. Háry János szelleme tovább él bennük, bennünk.
 
Rechtenwald Kristóf
A VLM értékelése: 
4
4.5
Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)