VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

SEMMI SEM FEKETE VAGY FEHÉR

Marie Antoinette az Operettszínházban

Március 4-én mutatta be az Operettszínház Lévay Szilveszter és Michael Kunze Marie Antoinette című darabját Kerényi Miklós Gábor rendezésében.

A negyedik Lévay musicalt – az Elisabeth, a Mozart! és a Rebecca után – hatalmas várakozás előzte meg. Az Operettszínház a világon egyedülálló módon mutatott be az elmúlt években három Lévay Szilveszter által jegyzett darabot, ami a negyedik premierjét még különlegesebbé varázsolta.

Történelmi személyiség életéből borzasztóan nehéz bármit írni úgy, hogy a hitelességet is megtartsa a szerző, és az adott mű se unalmas történelemóra legyen. A Marie Antoinette alkotóinak sikerült. Ehhez nagyban hozzájárul a darab dramaturgiája is, amit az eredeti felépítéshez képest, átalakítottak a budapesti előadáshoz.

Az előadás történetileg érdekes, izgalmas, nyomon követhető, logikus felépítésű, és nagy mennyiségben tartja magát az ismert történelmi tényekhez.

A zenei világáról már kevésbé mondható el, hogy sikerült nagyot alkotni. Lévay Szilveszternek – más zeneszerzőkhöz hasonlóan – megvan a maga stílusa, a kedvenc zenei eszközei. A zene természetesen jó, viszont rengeteg az olyan motívum, ami az Operettszínházon és Lévay darabokon edződött musicalfülek számára ismerősen csenghet. Ezzel az a probléma, hogy néhol kizökkentheti a nézőt. Beugrik egy ismerős dallamra egy ismerős jelenet, egy merőben más előadásból. A dalok közül van egy-két nagyon fülbemászó, nagyon megindító és slágergyanús, de valószínűleg egyik sem fog az eddigi nagy Lévay-dalok népszerűségének nyomába érni.

A rendezés szintén ismerős érzést kelthet a nézőben. Kerényi Miklós Gábor, az Elisabeth és a Mozart! után, a harmadik általa rendezett Lévay-darabot, az említett kettő ötvözeteként állította színpadra, de egyéb darabból is visszaköszönnek jelenetek. Pozitív, hogy a rendező nem minden esetben a színpadi látványt részesíti előnyben, a színészi játék és az énekhang többször kap osztatlan figyelmet. Viszont az egész darabból kilóg az utolsó jelenet, ahol a háttérben két terrorista tűnik fel gépfegyverrel. A Marie Antoinette önmagában is eléggé aktuális problémákat feszeget, felesleges még valamit belekeverni, amihez az adott helyzetet tekintve, igencsak kevés köze van.

A történetvezetés első pozitívuma, hogy nem „a kezdetektől” vezeti fel a darabot, hanem belecsöppenünk a már királyné, édesanya, és szerető, felnőtt Marie Antoinette életébe. Bepillantást nyerhetünk a királyné dőzsölésébe, ahogy méregdrága ruhákban és ékszerekben jelenik meg a nemesi társaságokban, láthatjuk a felsőbbrendűséget és a pimaszságot a viselkedésében. Majd mire az első felvonás véget ér, az elsőre unszimpátiát kiváltó karaktert, a néző kezdi megérteni. Polyák Lilla alakítása megmutatja az arrogáns királyné mögött rejtőző magányos asszonyt, a gyermekeit szerető édesanyát, a szerelmet, gyengédséget vágyó nőt. De ugyanolyan jól alakítja a megtört és megbánó bűnöst is.

Szerelmét, a svéd Axel von Fersen grófot alakító Gömöri András Máté, már kevésbé meggyőző az erkölcsökkel viaskodó hősszerelmes, polgárháborút megjárt katona szerepében. A közte és Polyák Lilla közötti korkülönbség ugyan nem tűnik fel a színpadon, de sajnos a lángoló szenvedély és szerelem sem. A színész talán túl sok figyelmet szentel a karakter politikailag és társadalmilag fontos szerepére, ami nem baj, hiszen ez is a része, csak mellette a szerelmi szál kvázi kimarad az alakításból, ami miatt a nézőnek hiányérzete marad.

A történet egyetlen nem valós figurája Margrid Arnaud, egy árva szegénylány, aki kapóra jön a királyné ellenségeinek, hiszen amellett, hogy gyűlöli őt, külsőleg nagyon hasonlít rá. A karakter megalkotásával a szerzők szinte kényszerítik a nézőt, hogy vonatkoztasson el a történelemtől, hiszen Margrid története fikció, egy mese, amely elgondolkodásra késztet, amely akár igaz is lehetne. Ő az, aki az átlagembert képviseli, tükröt tart Marie Antoinette-nek, és ezzel a társadalom összes hasonló magaslatokon élő emberének.
A musical főszereplője ugyan papíron Marie Antoinette, de Margrid karaktere egyértelműen ellopja ezt a címet. Ebben a szerepben van a legtöbb lehetőség megmutatni az összes árnyalatot, ami egy karakteren a darab kezdetétől a végéig keresztülmegy. Gubik Petra nem véletlenül kapta a 2015 évi POSzT-on a színész-zsűri legjobb női alakításért járó elismerését. Olyan nagyszerű szerepívet mutat meg, hogy egy-két tapasztaltabb kolléga is tanulhatna tőle. A színésznő szerencsés helyzetben van, mert a musical legmegindítóbb dalait Margrid énekli, de Gubik Petra prózában is ügyes, a nem énekes jeleneteket is egyértelműen uralja a színpadon.

Margrid önjelölt pártfogója, Orléans hercege (Szabó P. Szilveszter), aki a királyi pár megbuktatásán és a trón megszerzésén fáradozik, nem sajnálva a pénzt és energiát arra, hogy megfelelően alakítsa a történéseket, és keverje a kártyákat. A színésztől megszokhatta a néző az intrikus szerepet és a jó alakítást is, így most sem okoz meglepetést a karakterformálása, és erős színpadi jelenléte. A szerep keretei nem sok újdonságot engednek neki, mégis tudja úgy formálni, hogy a néző elgondolkozzon azon, vajon a saját érdekében cselekszik, vagy tényleg érdekli a nép és az egyenlőség. De apai mivolta sem elhanyagolható, talán azon mesterkedik, hogy a fia jövőjét biztosítsa, hiszen, mint tudjuk, később belőle lett I. Lajos Fülöp király.

A darabban viszont még XVI. Lajos a király. Az uralkodó, akinek minden vágya, hogy egyszerű, hétköznapi ember legyen, akinek minden máshoz van kedve, csak királynak lenni nincs. Mészáros Árpád Zsoltnak talán az egyik legmeggyőzőbb alakítását láthatjuk, ahogy a bohókás királyt megformálja. Jó érzékkel közelíti meg a szerepet, nem sok, és nem is unalmas. Ugyan keveset van színpadon, mégis elég az ideje arra, hogy megértsük rajta keresztül az ember belső küzdelmét.

Talán az egyetlen szereplő a darabban, akiről kijelenthető, hogy merő rosszindulat és önös érdek vezérli, az Jacques Hébert. A politikus-újságírót Kocsis Dénes kelti életre a színpadon. A fiatal színésztől láthattunk már musicalben és operettben is nagy alakításokat, azonban a rosszfiú szerepet még nem találta meg igazán. Aki látta az Ördögölő Józsiásban Bakszén szerepében, annak ismerős lehet a karakter, nagyjából ugyanazt látja tőle. Kocsis Dénes alakításával okozott már nagy meglepetést előzőleg, ezért a karaktere remélhetőleg még formálódni fog, idomul a darab jellegéhez és komolyabb lesz.

Két szereplő mellett nem mehetünk el szó nélkül, mégpedig a Peller Anna – Bálint Ádám kettős alakítása mellett. A két humoros szerepkör ellensúlyozza a darab komolyságát, mégis egyfajta fricska a társadalmi elvárásoknak, hiszen létezik olyan, hogy valaki egyik oldalra sem áll. A páros karaktere rettentő vékony mezsgyén egyensúlyoz a komikus és a röhejes között, mégis sikerül megtartaniuk a tökéletes egyensúlyt.

Khell Csörsz díszlettervező most különösen a történethez illő díszletet alkotott. A két különböző stílusú, M és A betűket formázó objektum, tökéletesen érzékelteti a nézővel a két világ közötti hatalmas szakadékot.

Füzér Anni jelmezei pedig a korabeli és a modern stílust ötvözik úgy, hogy a különbözőség szinte fel sem tűnik.

A darab tehát megfelel a várakozásoknak, Operettszínházhoz méltó előadás lett, jó színészgárdával. Ha nem is vált ki Mozart!, vagy Elisabeth mértékű hatást, azért reméljük, még sokáig láthatjuk az Operettszínház színpadán!

 

Sándor Petra

A VLM értékelése: 
4
4
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólások

Remek cikk, köszönet érte!