VLM Header VLM Webshop Viva la Musical! - Fedezd fel!
SNI FB TW YT

SOUL MEN - SZÍVVEL-LÉLEKKEL

The Blues Brothers koncert-show a Margitszigeten

A nyár legpörgősebb zenés szabadtéri produkciójaként harangozta be a Szabad Tér Színház a Feke Pál és Serbán Attila nevével fémjelzett The Blues Brothers koncert-show-t, és bár a jelek bíztatók voltak, amikor a „legek” előkerülnek, a sokat látott kúltúrkalandorokban önkéntelenül is felébred a szkepszis.

A Blues Brothers formációt az amerikai NBC csatorna immár több évtizedes sikeres múltra visszatekintő, emblematikus szkeccs-műsorában, a Saturday Night Live-ban hozta létre Dan Aykroyd és a tragikusan fiatalon elhunyt John Belushi. (A műsor horderejéről csak annyit, hogy többek között - a fenti úriembereken kívül - olyan komikusok karrierjét indította el, mint Steve Martin, Chevy Chase, Eddie Murphy, Mike Myers, Adam Sandler, Will Ferrel - és még sorolhatnánk.) Bár Aykroyd és Belushi már egy 1976-os jelenetben is összeálltak bluest énekelni méhecskének öltözve Howard Shore and his All-Bee Band néven, a kiforrott Blues Brothers együttes a védjegyükké vált öltönyös-kalapos-napszemüveges megjelenéssel és jellegzetes színpadi mozgásukkal csak két évvel később debütált a műsorban, és vált a tévénézők, majd a John Landis által rendezett 1980-as filmet követően a moziközönségek millióinak kedvencévé.

A kerettörténet szerint a Blues Brothers európai turnéjának utolsó állomására érkezett Budapestre, így az imidzs és a jellegzetes színpadi mozgás természetesen nem hiányozhat a margitszigeti koncert-show-ról sem. Szolga István hatvanas éveket idéző színpada felett egy óriási napszemüveg csüng mementóként, hátul pedig három digitális kijelzőn futnak a koncertet felvezető interjúk és a kisfilmek, illetve ezek hivatottak gondoskodni a látványvilág felturbózásáról is. A vetítések többnyire tetszetősek, de ami előttük folyik a színpadon, attól nehezen szakad el a tekintet: a magyar blues bratyók mozgáskultúrája és a profi tánckar ugyanis ad a tűzből, és nem is kicsit. Bóbis László látványos, mozgalmas, hol pimasz, hol merész, burlesuqe elemekkel gazdagon megtűzdelt koreográfiákkal lepi meg a nézőt. Az este során rendhagyó módon magyarul hangzanak el olyan klasszikusok, mint a Soul Man, az Everybody Needs Somebody, a Gimme Some Lovin’ vagy a Sweet Home Chicago. Miklós Tibor fordításai nem okoznak csalódást: jól tükrözik az eredeti dalok hangulatát, és jó pár esetben (mint például az Elwood által előadott Étlap boogie, ami nyugodtan kaphatta volna a Norbi rémálma címet is) vonultatnak fel frappáns, akár az eredetin túlmutató nyelvi megoldásokat.

Bár a közös poharazással eltöltött estéken születő ötletek nagy százalékban nem éppen életképesek, itt a kivétel erősíti a szabályt, és a koncertet nézve az emberben elég gyorsan meggyőződéssé válik az, amit már előtte is gyanított: a Feke-Serbán páros helyett keresve sem lehetett volna jobb, és jobban egymásra hangolódott Elwoodot és Jake-et találni. Hangi kvalitásaik okán eleve szerencsés ez a találkozás, de ugyanilyen fontos, hogy az eredeti karakterek nem klónként, hanem a két művész saját egyéniségén keresztül átszűrve jelennek meg a színpadon. Ez egyrészt sokkal szórakoztatóbb így, másrészt természetesebben is hat. Noha a közönség többnyire musicalszínészként gondol rájuk, egyértelműen bizonyítják, hogy jól fekszik nekik ez a stílus is, hisz remek érzékkel, jó humorral és sok lélekkel nyúlnak a blues és soul alapvetésekhez. Jake és Elwood életre keltése mellett ráadásképp rendezőként, illetve zenei és művészeti vezetőként is jegyzik a show-t, melyen valóban érezhető, hogy a két művész szívügye. Talán ez az oka, hogy a láthatóan gondos tervezés és rengeteg belefektetett munka ellenére sosem válik erőlködővé vagy erőltetetté.

A két szólistát az ismert és méltán elismert session-zenészekből összeverbuvált Blues Brothers Band kíséri világszínvonalon, és ugyanez mondható el a Fehér Adriennből, Jónás Andreából és Nikából (Veres Mónika) álló háttérénekes-trióról, akik a reflektorfénybe lépve Aretha Franklin Respect című dalát olyan hidegrázósan adják elő, hogy a néző a tikkasztó hőségben hirtelen azon kapja magát, hogy gyapjútakaró után áhítozik. És ha már szóba került a soul királynője, a fantasztikus hangok kavalkádja folytatódik, mikor maga a legenda is megelevenedik Tóth Vera személyében a Think című szerzemény erejéig. Sajnos Rományi Nóra a filmre való utalásképp megálmodott, „cuki-kategóriás” jelmeze az énekesnőt úgy tűnik, egy cseppet feszélyezi, de profizmusára vall, hogy ez az előadását nem befolyásolja. Amellett, hogy a koncepció világos, számomra - ahogy sokak számára - Tóth Vera egy valódi díva, így talán szerencsésebb lett volna, ha Rományi őt is egy hasonlóan lenyűgöző ruhakölteménybe bújtatja, mint a vokalista hölgyek bármelyikét.

A sodró lendületű este során van színpadi invázió, a közönség által kötelezően végzendő koreográfia, tűzijáték, baki parádé, és jó pár meglepetés (többek között olyan bulvárgyanús „titkokba” is beavatást nyer a nagyérdemű, mint Nagy Sándor túlzott gyermekkori rajongása a Blues Brothers iránt, vagy hogy Feke Pál otthon Palcsi...) Összességében a koncert látványos és szórakoztató, széles közönségnek szánt, ízig-vérig show-műsor. Igazából csak azoknak okozhat csalódást, akik musicalt szeretnének, hadilábon állnak ezzel a két műfajjal, vagy pontosan autentikus, füstös kocsma-bluesra vágynak. Egy halvány hiányérzet azért megfogalmazódott az estével kapcsolatban: az egyetlen blues ballada, a Guilty annyira szépen szólt, hogy jó lett volna több lassú számot hallani ettől a két nagyszerű hangtól. Reméljük, Elwood és Jake Blues megkedvelték hazánkat és a következő világkörüli turné alkalmával lesz alkalom a pótlásra.

Horváth Emese

A VLM értékelése: 
5
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)