Hírek, beszámolók

Állandó játszóhelyen kezdi az új évadot a Turay Ida Színház

Állandó játszóhelyet kapott a Turay Ida Színház, amely így a budapesti Kálvária téren várja közönségét a 2014-2015-ös évadban.

A színház fennállásának elmúlt 14 éve alatt tartott már társulati ülést folyami hajón, retro büfében, salsa esten, “de színházteremben, ráadásul a sajátunkban még sosem” – fogalmazott Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója, az évadzáró-évadnyitó társulati üléssel egybekötött csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az igazgató elmondta, az épületet márciusban vették át, de a felújítási munkálatokat csak június közepén tudták megkezdeni. A rendkívül leromlott állapotú épület teljes felújításon esett át, így a színház szeptember 23-tól teljesen megújult állapotban várja a közönséget.
Sánta Péterné, Józsefváros alpolgármestere felidézte, hogy az épület Józsefvárosi Színpad néven 1913-ban nyitotta meg kapuit, később mozgó színház lett, majd mozi működött benne. Az évek folyamán otthont adott bányász színháznak, cirkusz és varietének, volt népszínház, kamaraszínház, Józsefvárosi Színház és 2009-től Ruttkai Éva Színház.
Darvasi Cecília ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Turay Ida Színháznak a tavalyi évadban 406 előadása volt, kilenc felnőtt- és három gyerekbemutatót tartott, előadásait pedig összesen 123 000 néző látta országszerte.

Az új évadban hét felnőtt-, egy kamaraszínházi és két gyerekszínházi premierrel készülnek. Október 18-án mutatják be Topolcsányi Laura és Berkes Gábor Bubamara című musicaljét Kökényessy Ági rendezésében, aki ezzel a darabbal debütál a Turay Ida színháznál. Ezt követi a Doktornők című, első világháborús zenés játék ősbemutatója Árkosi Árpád rendezésében, decemberben pedig Steinbeck Egerek és emberek című művének színházi adaptációját rendezi Csiszár Imre.
Februárban a Kaló Flórián-Domján Edit páros életéről szóló “Köszönet mindenért…” című darabot mutatják be, majd Bodrogi Gyula viszi színre a Charley nénje című zenés bohózatot. Márciusban Gyökössy Zsolt állítja színpadra A maláji lány című zenés darabot, áprilisban pedig Verebes István A vöröslámpás ház című Hunyadi Sándor-novella színpadi adaptációját viszi színre.
Ezeken túl októberben indul Nádas György kabarésorozata a Nádas Kabaré, a gyerekeket pedig A szép és a szörnyeteg, valamint az Aladdin bemutatójával várják az új évadban.

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

Elkezdődött a jegyértékesítés a 2017-es Szegedi Szabadtéri Játékokra

Volf Anna

Emlékezzünk a csillagokra! est a RaM Colosseumban

József Kriszti

2012 A ONCE ÉVE A TONY-DÍJÁTADÓN

Buchmann-Horváth Emese

Alaphang – az Össz-Hang Társulat bemutatkozó estje

Buchmann-Horváth Emese

Vámpírok bálja közönségtalálkozó (Magyar Színház, 2013. 08. 25.)

Czibulka Stella