Hírek, beszámolók

Kaszás Attilára emlékeznek Révkomáromban

Kaszás Attilára emlékeznek szerdán a révkomáromi Jókai Színház előtti emlékszobornál a színész halálának ötödik évfordulója alkalmából.

A 2007-ben, 47 éves korában elhunyt művészre a komáromi civil szervezetek emlékeznek szerdán. Az ünnepségen beszédet mond Batta György író, Németh István, a komáromi Jókai színház színművésze, a komáromi Ipari Szakközépiskola Diákotthonának tanulói, továbbá a komáromi Selye János Gimnázium tanulói – olvasható a felvidek.ma hírportálon. Kaszás Attila halálának március 23-án lesz az ötödik évfordulója. A felvidéki származású színész szorosan kapcsolódik Révkomáromhoz, tanulmányait a Selye János Gimnáziumban végezte.

Kaszás Attila 1960-ban született a szlovákiai Vágselyén, 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is. 2000-től a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja volt.
Játszott drámát és zenés darabot, Shakespeare-t, Csehovot, és rockmusicalt egyaránt. Több mint 30 filmben is szerepelt, halála után mutatták be a főszereplésével készült 56 csepp vér című filmet. 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.
Kaszás Attila 2007 márciusában színházi előadásra készülve agyvérzést kapott, négy nap múlva meghalt. 2008. március 16-án emlékére domborművet avattak a Nemzeti Színházban és a teátrum egyik termét róla nevezték el. Révkomáromban Búcsú a színpadtól címmel szobra áll. 

forrás: MTI

Kapcsolódó tartalmak

DROMEN VAN LICHT

admin

Fotópályázatot hirdet a Centrál Színház

Vincze Dániel

A nyomorultak (Homonnay Zsolt – Szabó P. Szilveszter, Miskolci Nemzeti Színház)

Czibulka Stella

Otthonra lelt Kecskeméten A nyomorultak

Nagy Péter

Hugh Jackman mint Houdini?

admin